Yesssss Bran és a kis Rickon NEM haltak meg:)) Azért kemény oldalakat okoztak, nagyon el voltam kenődve. De szerencsére csak jól megtervezett borzongatás volt a kötet vége felé. Az egyik nagy csavar. Közben egyre inkább megkedvelem a Vérebet, akinek végül kiderül, hogy van szíve csak jó mélyen eltemette már magában...
A legutóbbi bejegyzésemmel végül nem sikerült kilukadnom ahhoz a témához, ami már a Trónok harcának olvasása közben merült fel bennem és azóta több leendő és gyakorló anyukával is megvitattam.
All in all 30 évesen a ma fiataljai a boldogabbak-e, csillogóra suvickolt mindenem megvan és mindentelérhetek környezetünkben vagy elképzelhető-e, hogy a Trónok harca kora és a középkor rideg valósága végeredményben boldogabb felnőtteket nevelt a gyermekekből.
Amint azt a múltkor feszegettem, túl sok boldogtalan, magát és az útját kereső fiatal felnőttet látok. Persze elemezhetetlenül összetett a kérdés és minden ember története egyedi, de azért egy elemét mégis kiemelném, mert elgondolkodtat.
Ahogy korunk és társadalmunk fejlődött úgy lettünk képesek egyre több mindent megteremteni gyermekeink számára. Anyagi hátteret, szép lakást, autót az utazásainkhoz,márkás ruhákat, drága játékokat, menő kütyüket...ezer és ezer hasznos dolgot, tárgyat és persze szolgáltatást. Az anyák komolyan készülnek anyai szerepükre. Olvasnak és googléznak a terhességről, szülésről, gyereknevelésről: intimtorna, jóga, baba úszás, suttogók... A gyereknek pedig nincs más dolga, minthogy anyuka gyermeke legyen. Nevessen, játsszon, fejlődjön, beszéljen, járjon, aztán tanuljon, bulizzon, éljen. És jól is van ez így. A megteremtett környezet és a világ kínálta számtalan elérhető lehetőség mellett azonban ma nem ritka, hogy a 20-25 éves "gyermek" még otthon lakik a szüleivel. És hiába a szépen ívelő karrier, az igényeket kielégítő fizetés, a jól karbantartott test a lélekkel van valami gond...boldogtalan, keresi saját magát, tele van szerepekkel és megfelelési kényszerrel és ha végül felkeres valamiféle lélekbúvárt, akkor a diagnózis valamiféle túl szoros családi kötelék, mélyen eltemetett családi sérelem, egészségtelen viszonyrendszer a szülőkkel... És 30 évesen mégsem tudsz egyszerűen csak haragudni az anyádra, mert túlságosan védett, mert túl sok mindent megadott neked, mert már te is elkövettél csomó hibát szeretetből, mert már érted, miért próbálta minden kívánságodat teljesíteni miután az ő életében olyan kevés támogatást kapott, vagy miért nem volt jó egyik pasid/csajod sem neki, aki 18 évesen szült téged egy fellángolás során, amiből csak nagy adag füst és hamu maradt.
Szóval jó-e az a ma gyermekének, ha nincsen semmi dolga, hiszen csak gyerek, hogy minden kényelemmel el van látva akár húszon éves koráig, ha nem kell harcolnia önmagáért mert a szülők igyekeznek mindenben egyengetni az útját. Aztán 25 körül fejest ugrik a világba és csak ekkor kezd el tapogatózni, saját kárán tanulni, ismerkedni a valódi párkapcsolattal, a munkahelyi viszonyrendszerekkel. És nem tudja mit akar, mire képes és hogy mi teszi majd őt valóban boldoggá!
A Stark gyerekek valamennyi fiatal korosztályt képviselik: Robb 25, Sansa 14, Arya 9, Bran 8, Rickon 3.
A Stark szülők is imádják minden gyermeküket. De mégis felnőttebbként kezelik őket. Persze a kor sajátosságáról beszélek és tudom, hogy hamarabb nőttek fel, hamarabb haltak meg. Mégis Bran 8 évesen tudja, hogy elég idős ahhoz, hogy apja és bátyja távollétében Deres uraként fogadja lovagjait. Bár szívesebben játszana társaival ideiglenes családfőként előbb teljesíti kötelességeit. Sansa tudja, hogy nőként az a feladata, hogy illedelmes, szerető hitvese legyen a számára kijelölt férjnek és mihamarább fiúgyermeket szüljön neki. Nem gondolom, hogy könnyű világ lehetett, de a mai sem az. Mégis nehezen tudom elképzelni, hogy a Stark gyermekek önismereti válságba és depresszióba kerülnének 30 évesen... Persze ez a szülő számára is nagyon nehéz. A könyvben több alkalommal olvashatjuk Catline belső vívódását, mikor gyermekei fejlődését követi. De tudja, hogy a gyerekeknek kötelességeik lesznek és jellemük saját megvívott csatáik során fejlődik.
Az alapok azonban a legeslegfontosabb iránymutatók. A Starkok alapértékei, őseik cselekedetei, a családi legendák tanúságai képezik a Stark gyerekek alapját. És amit Csernus doki is folyton hajtogat: elengedhetetlenek a hiteles szülők!! Akik értékeik, vallásaik és prédikációik szerint élnek és cselekszenek.
Ha tehát megvan az erős alap és a hiteles minta, akkor jó eséllyel nem fogunk csalódni az utódunkban. De akkor is szükséges, hogy a hozott alapokra támaszkodva megvívja egyéni csatáit, minél előbb annál jobb...
Bizonyosan könnyű mondani mindezt és nagyon nehéz eszerint gyermeket nevelni a mai világban. Csak nem vagyok biztos benne, hogy az energiát, a figyelmet, a büdzsét a környezetre kellene fordítani és nem inkább az erős családi alapokra, ars poetikára, jelmondatra: Közeleg a Tél!
