A sokadik dos Santos, amit utána sosem értem miért is álltam neki... A regény írás még mindig siralmas, a karakter borzalmas, a dialógok nevetségesek:( Csak a téma az, ami mindig magával ragad, az információ, amit hordoz, átad. Ez az egyetlen pozitívuma a regényeinek, hogy a bonyolult és szerteágazó tudományos témákat is nagyon érthető formában képes átadni. Lehet jobb lenne, ha csak ezzel foglalkozna az író és hagyná a kalandos körítést, mert az fájdalmasan rossz:(( Telis-tele van a könyv olyan párbeszédekkel, mint amikor a finishben a főhős és a szuper CIA ügynök küzd a fegyverért, mindez szépen részletesen megírva, majd miután a szuperügynök győzedelmeskedik, fegyverrel a kezében érthetetlen késztetést érez, hogy elmondja hősünknek, milyen ügyes volt, hogy a pillanat tört része alatt eszébe jutott az ominózus fegyver és utána ugrott, de sajnos most vesztett.... Mi ez a baromság? És tele van ilyen nevetséges megjegyzésekkel a könyv:( Valószínűleg a fordító sem az igazi, több fejezetben érzi azt az olvasó, hogy nem találta meg a fordító a legjobb szót...persze lehet, hogy ebben is az író a sáros:(

A történet tehát a szokásos, a téma pedig ezúttal túl bonyolult volt számomra. A fizika nem épp az erősségem és a kvantumfizika sem tartozott a fő tárgyaim közé:) Az üzenet azért átjött és volt közte igazán megdöbbentő információ is. Azt viszont sajnálom, hogy ezúttal nem találtam a könyv végén értelmezést és a valóság vs a fikció leírását, mert tényleg kíváncsi lettem mennyi igazság tartalma van, vagyis, meddig van bizonyítva az elmélet.