Hirtelen – 1 nap alatt – olvastam el ezt a könyvet és most még emésztgetem. Tetszik, nem tetszik, tetszik, nem tetszik…
Olvastam már Jo Nesbo könyvet, ha jól emlékszem egyet a Harry Hole detektív sorozatból. A Hóember egy vérfagyasztó thriller volt. Rendesen rosszul aludtam a könyvtől és soha többé nem tudok majd önfeledten hóembert építeni:)
Jo Nesbo nekem eddig véráztatta, pszichopata, gyomorforgató oldalát mutatta, tette mindezt úgy, hogy bár csak teljes díszkivilágítás mellett bírtam olvasni és később elaludni is, a könyvet mégsem voltam képes letenni vagy elhajítani. Ehhez képest a Fejvadászok 135. oldalánál teljesen elbizonytalanított. Ugyanis addig SEMMI nem történt azon kívül, hogy jó alaposan megismertem a főszereplőt, Roger Brown-t - Oslo legjobb fejvadászát -, és mellékjövedelmének forrását: műkincsrablás.
Utólag látható, hogy a könyv a feléig kicsit megtévesztő is volt, mert akkor a 135. oldalon még egészen más történetet vártam a könyvtől. Valahogy más momentumok kaptak hangsúlyt, mint például a műkincsrablás. Aztán egyszer csak elkezdenek megőrülni a szereplők. Nem tudom másképp értelmezni, hiszen mi mással magyarázható, ha egy fejvadász, kockázat nélküli piti betörő hirtelen hullákat belez ki, harap meg, hurcibál fel-alá, anélkül, hogy egy percre is megbillenne a személyisége. Habár a főhősről elejétől tudjuk, mennyire racionális és logikus figura, milyen jól lát át teljes bonyolult rendszereket, helyzeteket mégis furcsa, hogy sem erkölcsileg, sem fizikailag nem rázza meg mindaz a borzalom, ami a következő 100 oldalon csörtet rajta keresztül.
Úgyhogy most még kicsit bizonytalan vagyok az értékelését tekintve. Egyik oldalról nem baj,hogy nem volt teljesen elmebeteg, rémisztő a történet, miközben azért az író eszement fantáziája végig jelen volt a cselekménysorban.
Jut eszembe: fejvadász. Na ez még egy gyomorforgató szakma. Miközben külső eleme az emberi kapcsolatok, a kommunikáció, addig nagyon jó emberismeretet igényel, bizalmat kell tudnia ébreszteni és fantasztikusan kell kommunikálnia.
Én magam elég naiv és őszinte ember vagyok. Könnyen bízom meg másokban….egyszer. Szerencsére még nem volt túl sok kapcsolatom fejvadászokkal, de az a kevés alkalom is megtanított az alap szabályokra:
1. ne bízz bennük
2. ne higgy el nekik semmit
3. ne mondj el magadról mindent
4. ne légy velük kedves, barátságos
Az ő dolguk nem más, mint megtalálni egy adott pozícióra az embert. Ehhez legalább 3 erős jelöltet kell találniuk, meg persze még 4-5 gyengébbet akikkel demonstrálják, hogy ők megdolgoztak a jutalékukért. A 3 erős jelölttel viszont el kell hitetniük, hogy ők A befutók. Itt már nincs kegyelem. Ha a jelölt bizonytalankodik, akkor növelni kell az önbizalmát. Ha úgy érzi túl sok a jelölt vagy nehezen viseli a versenyhelyzetet, akkor a fejvadász képes elhitetni vele, hogy valójában már csak ő van versenyben a másik 2 játékos csupán a töltelék az ügyfél megelégedésére. És ha netalán a delikvenst annyira nem motiválja a lehetőség, hogy több alkalommal produkálja magát néhány idiótának, mivel ő nem keres éppen állást, őt csak ajánlás útján találta meg a fejvadász, akkor a cél a pozíció kívánatossá tétele, szinte bármi áron:( Persze nem akarok túl szigorú lenni, értem én az ő munkájukat és motivációjukat, csak utálom a disszonanciát. Itt pedig a látszat az emberi kommunikáció, a bizalom, de valójában csupán számítás és teljesítmény lapul.
Mindezt gyönyörűségesen bemutatja Jo Nesbo a könyv első és utolsó fejezetében!
És végül a film. Merthogy a könyvből készült filmet idén mutatták be a hazai mozik is, nem túl nagy csinnadrattával. Sajnos még nem sikerült megszereznem, de mindenképpen meg akarom nézni!!! A trailer kecsegtető!!:)
