Többször is felmerült már bennem, hogy szívesen találkoznék hasonló könyvkedvelőkkel, mint amilyen én is vagyok. És könyvekről beszélgetnénk. És együtt olvasnánk könyveket, megosztanánk a gondolatainkat, a legkedvesebb részeket, ilyesmi. Csak sosem ismertem elég embert hozzá:) Meg kicsit tartottam tőle, hogy egy ilyen klubbot biztos túl komolyan vesznek az emberek, esetleg csak klasszikus irodalmat olvasnak, minden mást lefikáznak... így aztán, amikor a barátnőm felvetette, hogy szívesen meghívna egy nem régen alakult baráti könyv klubba vegyes érzéseim voltak. Egy részről repesett a szívem, hogy igen nem csak én vagyok oda a könyvekért és nem csak én beszélgetnék róluk szívesen, már részt aggódtam, nem lesz-e mégis csalódás, valami más, mint amire én számítok... Persze mostanában már mindig, minden újdonságtól parázok...utólag fölöslegesen:) A barátnőmnél volt a találkozó, ahova szerencsére elsőként érkeztem:) A többiek mind együtt jöttek, ami picit frusztráló volt, de hamar feloldódtam:) Volt terülj-terülj sütis asztalka, kellemes zene és olyan igazán otthonosan, könyv olvasósan elfoglaltuk a nappali minden szegletét. 

A klub neve White Rabbit és a kis csoport már logót, sőt könyvjelzőt is készített magának:) Tök jól nézett ki! És nagyon-nagyon szuperül éreztem magam!!! És pont olyan jó hangulatú volt, amilyennek szerettem volna, és pont olyan változatos könyvekről beszélgettünk, ahogy reméltem és annyira örülök, hogy végül elmentem és részese lehetek!!! Nem volt kőbe vésett forgatókönyv sem. Először beszélgettek a legutóbbi közösen elolvasott könyvükről, melynek mozifilm változatát is nem régen játszották a cinemák: Életben maradtak. A beszélgetés vidám volt és szubjektív és mindenki elmondhatta a saját véleményét:) Aztán rengeteg könvről dumáltunk, amit olvastunk, amit olvasnánk... Végül mindenki felírt egy cetlire egy könyvet, amit elolvasna, ajánlana és ebből húztunk.

Januárra tehát Jodi Picoult lett a szerencsés. Egy könyvét évekkel ezelőtt olvastam már. (Tizenkilenc perc) Nagyon jó könyv volt, szomorú, de nagyon aktuális témával: iskolai tömegmészárlás. 

A szívtől szívig sajnos nem tetszett annyira, mint a Tizenkilenc perc:( És igazából a téma választása volt melléfogás:( A gyilkosságért halálraítélt, talán ártatlan, csodatevő szerencsétlen és a szívátültetésre váró kislány valahogy tényleg lerágott csont érzését kelti az olvasóban:( Sajnálom... Mert különben szeretem az írónő remek stílusát, elgondolkodtató történeteit. Minden könyvében olyan kérdéseket, etikai helyzeteket vesz elő, melyek határozottan két táborra osztják az embereket, nézeteik szerint. Picoult képes ezeket a kérdéseket sokkal több szempontból megmutatni az olvasónak, elbizonytalanítva, rákényszerítve, hogy nem csak feketén vagy fehéren lássa a világot. Rávezet bennünket arra, hogy megértsük minden "kemény", elítélendő eset mögött egy ember és története áll. Sokszor pedig "az elkövető" mögött is emberek és sorsok állnak. És ha minden embert és minden sorsot megismerünk, már nem is olyan egyszerű rámutatni a valódi bűnösre!!

A több szempont bemutatása, a gyors ítélkezés eredménye, a fájdalom mindent elsöprő ereje mind mind jelen van a könyvben. A sok szereplő nézőpontján keresztül nem csak a gyilkos bűnösségének kérdése, de a halálbüntetés kérdése, Isten és a vallások létének kérdése, a megbocsátás kérdése, egy gyermek elvesztésének következményei is a mérlegbe kerülnek. Ki ne lenne képes azonnal véleményt alkotni? És ki lenne képes a könyv elolvasása után is gyors ítéletet hozni?