Cirkuszos történet? Szerelmi történet? a 30-as évek Amerikája? Kegyetlen történet? Egy ember életének története? Fiatalság és öreg napjaink kontrasztja? Valahogy ez mind ennek a könyvnek a mondanivalója.

A törtet kerete az a bizonyos 30-as válságos évek Amerikában. Az akkor izgalmas és nehéz sorsát élő vándorcirkusz berkeibe bepillantást engedve. Szól egy kicsit a válság nyomorúságáról, a kilátástalanságról, a cirkuszon belül is létező elképesztő hierarchiáról, az emberi kegyetlenségről, az állatok szeretetéről és kínzásáról, kapzsiságról, utazásról.

Jacob Jankowski apja nyomán szintén állat orvosnak tanul az egyetemen. Vizsgái előtt azonban szüleit hirtelen és kegyetlenül veszi el tőle az élet. Ekkor derül ki számára, hogy apja már régen eladósodott, egyedül fia taníttatását állta keményen. A fiú elkeseredettségében, kilátástalanságába véletlenül csapódik a Nagy Benzini Vándorcirkusz társulatához, ahol csakhamar, mint kinevezett állatorvos gondozza a különleges állatokat. A cirkusznak meg vannak a maga szabályai, rendszerei, hierarchiája, menete. Ha sikeres az előadás és nem tessékelik ki az adott településről valamiféle botrány miatt a vonatot, akkor az itt dolgozók jól laknak, van hol aludniuk és talán még fizetést is kaphatnak. Persze sokszor üt ki balul valami!

Nem mesélném el a történetet, mert az alap sztori egy tipikus szerelmi háromszög története lenne röviden. Mégsem mondanám kapásból, hogy ez egy romantikus, kedves kis történet, mert annál azért több. Ráadásul nincs is erős hangsúly a love story részén. A cirkusz életének bemutatása, egy skizofrén elme embertelen kínzásai, lehetetlen barátságok szövődése, az állatok szeretete és kihasználása éppen úgy szerves részei az eseményeknek, mint a történet párhuzamosan futó másik szála: Jacob élete. 90 évesen egy idősek otthonában. Hát ez sem piskóta! Belegondolni, hogy milyen helyzetbe is kerülhetünk még mi is késő öreg éveinkre. Nem is azon szomorodunk el, hogy gyermekeink nem tudnak vagy nem akarnak gondoskodni rólunk, sokkal inkább azon, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben is vannak az idős emberek, hogyan bánunk velük, mit képzelünk róluk. Végül is alig várjuk, hogy felnőve azt tehessünk, amit csak akarunk, gyerekeket nevelgetünk, majd egyszer csak arra ébredünk, hogy megint mások irányítanak bennünket, akik még csak nem is a szüleink. Ráadásul nem feltétlenül veszítjük el fiatalságunkkal és fizikumunkkal együtt szellemi képességünket is.

A könyv után nagyon nehezen vettem rá magamat a filmre. Hiába a vámpírfiú (Robert Pattison) csábítása. Nagyon sok részt zokogtam végig a könyv olvasása során (első sorban az állatok bántalmazásinak leírását), és nem akartam újra felzaklatni magam az ominózus jelenetekkel. Ugyanakkor mindig nagyon kíváncsi vagyok, hogyan értelmezik újra a rendezők és forgatókönyv írók a regényeket. Egyszer Réz András kritikus mondta egy előadásán, hogy el kell fogadnunk, hogy egy regény megfilmesítése azt jelenti, hogy az író, rendező újraértelmezi a történetet. Ami, ha azt nézzük szükséges is, hiszen teljesen másképp kell egy történetet papíron és képernyőn elmesélni, hogy az hatásos, lebilincselő, érzelmekre ható legyen.  Szóval kíváncsi voltam, hogy a filmben hová kerül a hangsúly, miközben sejtettem a szereposztást látva, hogy a mozinak a fő vonala a szerelmi szál lesz. És pozitívan csalódtam a történetet illetően, mert nem túlozták el, mert szinte minden benne volt, ami a könyvben, mert visszaadta a könyv igazi hangulatát. Egyedül ezzel a vámpír fiúval nem vagyok kibékülve:( Szerintem csapnivaló színész és sajnos ez különösen jól látszik olyanok, mellett, mint az Oscar-díjas Reese Witherspoon vagy az Oscar-díjas Christoph Waltz...