Pár éve nagy felhajtás volt hazánkban is az író első regénye - A viskó - körül. Én akkor olvastam el, mert már nagyon furdalt a kíváncsiság, mitől olyan nagy duri. Hát keményen hetekre padlóra tett. Sokáig nem is tudtam másik könyvbe belekezdeni, mert olyan sok mindent kellett átgondolnom a történettel kapcsolatban. Gondolom sok olvasó számára baromságnak tűnt, de engem nagyon elgondolkodtatott a hit kérdésében. Vallástól függetlenül. A viskó hátterében egy apa áll, aki egy családi nyaralás során idősebb gyerekét menti a tóból, miközben a kicsi lányát elrabolja egy szadista állat. A kislány maradványait, véres ruháit megtalálják jóval később egy viskóban. Az apa ide jön el, hogy magába szívja, átélje, megtapasztalja mentálisan mind azt a kimondhatatlan borzalmat, fájdalmat és végül halált, amit az a szegény aprócska, angyali kislány élete utolsó pillanataiban át kellett, hogy éljen. Megrázó! Ám ekkor a férfinak, mondjuk úgy spirituális élményben lesz része. Miközben valós teste a viskó téli hidegében lassan kihűl, lelke, szelleme, ki tudja mije csodálatos meleg, napos erdőben találja magát, ahol ismeretségbe és hosszas beszélgetésbe kezd egy idős, néger asszonnyal. A hölgy istenien süt, főz, szorgoskodik. De ő ezúttal Isten! Igen a keresztény Úristen! Igen sajátos alakban, sajátos nyelvezettel. Erre biztosan sokan felhördültek, és kiakadtak. Nekem eleinte csak viccesnek tűnt, nem vettem túl komolyan. Gondoltam, az író a felháborodás, a balhé miatt választotta ezt a karaktert, így akart kitűnni. De végül meggyőzött. És CSAK is a néger mami Istennel tudott meggyőzni. Nem vagyok vallásos. Nem járok templomba. Nem imádkozom esténként. Ha akarok valamit teszek érte. Ha nem sikerül dühöngök, sírok és vagy csinálom tovább vagy feladom. Ha veszteség ér hibáztatom a világot, az életet, magamat, másokat. Gyászolok, dühöngök, sírok és felejtek. De ez a könyv komolyan elgondolkodtatott. Nem kezdtem imádkozni Istenhez. De megértettem, mit jelent a hit ereje. Hogyan segít az embernek jobbá lenni és könnyebben átvészelni a nehéz életszakaszokat.
A keresztutak hátterében egy férfi áll Antony (Tony) Spencer. Gyermekként veszítette el a szüleit, nevelőszülőkhöz került. Eltávolodott az öccsétől, elveszítette imádott kisfiát, és Istent is érthetően egy mély gödörbe ásta a lelkében. Egy véletlen során kómába kerül, de egy furcsa élménybe csöppen. Hasonlóan az előbbi történethez, ő is találkozik Istennel és Jézussal. Ezúttal Isten egy idős, bölcs indián asszony:) A kopár, körbe falazott, omladozó hely pedig az ő lelke. Beszélgetéseik segítenek tisztábban látni számára azt, hogyan és miért is került ide. Ám Jézus ezúttal megígéri neki, hogy egyetlen embert meggyógyít a segítségével. Bárkit! Ezzel útjára indítják. Vissza a valóságba, de nem a saját testébe, hisz az kómában fekszik. Csókkal, puszival ugrál az emberekben. A szitu elég különös. Ő, mintegy a delikvens fejébe kerül. Mindent lát és érez, amit az illető és beszélni is tud vele (persze más nem hallja). Így kerül egy család tagjaiba. Molly az anya. Fia Cabby Down-kóros. Lánya Lindsay leukémiás, nem tudnak rajta segíteni az orvosok, bár kitartóan próbálkoznak. Barátnője Maggie, aki Cabby ápolásában is segít, mint képzett ápolónő. És még vannak páran. Persze megismerjük Tony történetét is. Kapcsolatát a feleségével, a lányával, az öccsével. A történet bár kevésbé mellbevágó, borzalmas, mégis megrázó és súlyos. Mennyi nehéz sors, küzdés, és mégis mennyi kitartás és szeretet. Tony-nak sokat kell tanulnia, és végül választania kell valakit!
Én ezúttal is napokig a hatása alatt voltam. Most sem lettem vallásos, de megértettem, hogy ha valami borzalmas történne a gyermekemmel, akkor lehet, hogy a hithez fordulnék, és úgy érzem csak az menthetne meg!! Ha meg akarnék menekülni...
