Ki is a majom a Földön?
Gyerek korom óta Merle nagy kedvencem. Az atomkatasztrófáról szóló Malevil volt az első olvasmányom tőle, és azóta túl vagyok már a háborús történeteken (2 nap az élet, Mesterségem a halál) és a különlegesebbeken is, mint a Sziget vagy a Védett férfiak.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_Merle
Mégis szívemhez legközelebb az állatokról szóló történetei állnak. A második világháború és az azt követő hideg háború éveiben jelentős állatkísérletek történtek Amerikában és Európában is. Persze a tudósok a tudomány szempontjából vizsgálták és tanították az állatokat, főleg az intelligensebb fajtákat, a nagyhatalmak végül sok esetben egyszerűen a háborúban akarták kamatoztatni a betanított állatok nyújtotta hadi előnyöket.
Habár a Majomábécé Chloé-ját nem háborúztatni akarják, mégis az első oldaltól biztosan tudja az olvasó, hogy a könyv végén sírnia kell majd. Főhőse Chloé a csimpánz, akit Dr. Dale és családja megszületése pillanatától családtagként nevel vidéki birtokán. Chloé megtanulja a jelbeszédet, de természetesen az angol szavakat is megérti. A történet kedves, a család gyermekeként szereti és neveli a kis csimpánzt, ám a vidám kis történetek alatt mindvégig bennünk vannak a kérdések: mit fog érezni a kis Chloé, ha egyszer ráébred, hogy valójában ő nem ember? ha észreveszi, és felismeri, hogy egyik családtagjára sem hasonlít? ha felvillan benne, hogy a család kutyájához több köze van, mint vélt anyjához?
Mindezek a kérdések egyenként előkerülnek a történet során és az ember szívét facsarják csak össze. Hiszen végül is Chloé sehová sem tartozik igazán: már nem csak egy majom, de sosem lesz igazán ember sem.
A legdurvább mégis a társadalom, az emberek a településen, mindazok, akik valóban felsőbbrendű lénynek tartják az embert. Még az erőszakos, agresszív, kezelhetetlen buta és kegyetlen fajtáját is.
Ezúttal nem írok többet a történetről, mert inkább ajánlom mindenkinek, aki szereti az állatokat és azoknak is, akik hisznek az ember istenségében, különben meg csak nagyon elszomorodom, ha végig pörgetem magamban a történetet.
Soha soha soha nem fogom megérteni, milyen önbizalmat, erőt, örömet tud okozni embereknek a gyengék, elesettek, védtelenek bántása, kínzása. Főképpen az állatok kínzását értem most, akik nem tudnak szólni, jajgatni, visszavágni, mert legtöbbször nem is értik mi és miért is történik velük…..de természetesen értem a gyermekekre, az idősekre és a fogyatékkal élőkre isL
Ilyenkor kicsit szégyellem a fajtámat:(
