Egy jó könyv minden hétre

mood reader

mood reader

Oliver Bowden - Assassin's Creed: Reneszánsz

2013. január 07. - mood reader

images (6)_1.jpg

Ezzel könyvvel egészen izgalmas dolgot próbáltam ki, és azt kell mondjam pozitívan csalódtam. A könyv gyakorlatilag a híres számítógépes játék történetének megformázott, irodalmi képviselője. A Reneszánsz a neves játék második része, a könyvsorozatnak azonban az első kötete. Elsőre furcsán hat a koncepció, regényt írni egy sikeres játék alapján. Sőt, valójában a regényt teljesen a játék menete szerint kellett felépítenie az írónak.

Szerintem legtöbben ismeritek az Assassin's Creed játékokat, azért íme egy rövid összefoglaló hátteréről, múltjáról és eddigi sikereiről:

A játék első része 2007-ben került a játékboltokba és egy új korszakot nyitott a konzolos játék világban a szabadon bejárható játékterével. Ami pontosan azt jelenti, hogy a játék térben a figurával bárhova elmehet a játékos, nem csak az engedélyezett, vezetett útvonalon haladhatunk. A játék 5. része 2012-ben jelent meg és nagy sikert aratott. A történet nem egyszerű, mivel több idősíkban is játszódik. A fő sztori 2012-ben fut, és egy tudományos kísérlettel a főhős Desmond Miles a múltban élt alakok életét képes újra élni. Az első játék az ókori Jeruzsálem területén játszódik, ahogy Altair, az orgyilkos 9 célpont levadászásával próbálja bizonyítani hűségét az Orgyilkosok Rendjének. Ám a végére kiderül, hogy kicsit átverték:( A játék célja, hogy Desmond a végén megszerezze az Éden minden darabkáját, amivel megvédhető bolygónk elpusztulása, melyet a mai Templomosok Rendje okoz. http://en.wikipedia.org/wiki/Assassin's_Creed     A játék mára kultusszá vált. Az 5 részből összesen több, mint 38 millió darabot adtak el a világon. A történetről könyvek íródtak, az egyes részekhez a Ubisoft trailereket készített a Youtube-ra, képregények, különálló kisebb részek jelentek meg, közösségek alakultak és ígérik, hogy 2013-ban a mozifilm forgatása is elkezdődik:)

Én még csak az első játékot játszottam végig, de közben gyanútlanul váltam rajongójává. Már megszereztem a második részt is xbox-ra:-) Az eladó szerint ez nagyon fog tetszeni az első után. Ekkor döntöttem el, hogy mielőtt nekiülök elolvasom könyvben a történetet. Reméltem, hogy a könyv esetleg a végigjátszásban is segíthet majd.letöltés_6.jpg

Nagyon tetszett az, hogy az író képes volt megőrizni a játék stílusát, menetét miközben tartalommal, érzelemmel tölti meg. Persze nem irodalmi remekmű, de senki sem várja ezt el ettől a könyvtől. Mégis izgalmas, cselekményekben és szereplőkben gazdag. A legjobb az, hogy olvasása közben felismertem a legjellemzőbb helyzeteket. Tudom, hogyan fog felépülni a játék. Mik lesznek a végrehajtandó missziók; hol, ki és milyen edzést fog tartani; milyen fegyverekkel harcolhatok majd; kik lesznek az ellenségeim és a barátaim, és főként azt ki is a főgonosz. Látom a csukjás főhőst falakon mászni, tetőkön menekülni, szalmás szekerekbe fejest ugrani. Bízom benne, hogy egyel könnyebben játszom majd végig ez alapján a játékot. 

Ugyanakkor a sztori is megér egy kis kitérőt. Ebben a részben a főhős Ezio Auditore egy firenzei bankár család egyetlen életében maradt fia, aki bosszút esküszik családja elárulói ellen. A lista azonban hosszú. Szerencsére útja során barátokra, segítőkre is talál. Az egyik legizgalmasabb szereplő minden bizonnyal Leonardo da Vinci, aki figuránk barátja és segítője lesz, miközben részesei lehetünk leghíresebb alkotásai születésének. A történet azonban bonyolódik, amint Ezio megtudja, mi is apja legfontosabb öröksége. Végezni a Templomosok Rendjével, melynek jelenlegi vezetője az a Rodrigo Borgia, aki nem sokára maga lesz a római pápa VI Sándor néven. Bizony a Reneszánsz bizonyos értelemben a nem régen olvasott Lucrézia Borgia  és a Borgiák filmsorozat történtének kezdete. Borgia még csak bíboros, de már most egyengeti saját mocskos útját. Találkozunk ismét a legnagyobb olasz családokkal: Sforza, Orsi, Medici,  de szerepet kap a fanatikus Savonarola, Botticelli, Machiavelli is.  

Most már nagyon szeretném elkezdeni a játékot:-) És alig várom a következőket is. Tudom nagyon le vagyok maradva, hisz idén jelent meg a sorozat legújabb része
. Maradok a taktikánál és ezután is a könyvvel fogom kezdeni!! Ezzel együtt a könyv önmagában is izgalmas kalandokkal teli olvasmány, érthető és élvezhető a játék ismerete nélkül is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mood-reader.blog.hu/api/trackback/id/tr854990479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása