Egy könyv, amit egy gyerekkori "tv trauma" miatt hagytam ki eddig!!! Sajnos! 1987-ben, amikor a sorozatot a magyar televízió műsorár tűzte és 8 éves voltam, bár az emlékeimben mintha kisebb lettem volna. Emlékszem, hogy anyuékkal nyaralni voltunk valami fürdőhelyen hazánkban és egy kis apartmanban aludtunk mindannyian egy ágyban. Nem tudom még kik voltak velünk de emlékszem, hogy a paplan a fejemre volt húzva, anyu mellettem feküdt és szólt a tévé. Az első rész ment benne, de nem engedték, hogy kikukucskáljunk a paplan alól. De én kifigyeltem és épp akkor, amikor a szerencsétlen hajóst megfőzték a japánok.Ezután magamtól bújtam a paplan alá, még a párnát is a fejemre húztam, hogy ne halljam a fájdalmas üvöltést... Valahányszor megláttam később a könyvet nagymamám polcán ez a kép tartott vissza attól, hogy elolvassam. 

Nagyon örülök, hogy végül nekiveselkedtem! Persze mióta leesett, hogy a regényt a Patkánykirály írója jegyzi, teljesen biztos voltam abban, hogy fantasztikus élményben lesz részem! 

A történet 1600-ban kezdődik. Főhőse John Blackthorn, Andzsin-szan (a Kormányos), aki legénységével hosszú hányódás után vetődik partra Japánban. ÉS éppen egy kezdődő polgárháború sakk figurájává válik. A regény fantasztikus képet ad a korabeli Japánról és erről a nagyon különleges nemzetről. Azt hiszem számunkra felfoghatatlan az ő kultúrájuk, életük, gondolkodásuk. Értelmezhetetlen az, hogy az engedelmesség, a becsület, a harmónia fontosabb az életnél, az emberi kapcsolatoknál. Hogy ura parancsára bármely apa, de anya is kész megölni minden gyermekét!!! És az is, hogy ezt sok esetben parancsba is adják szamurájaiknak, hogy megkérdőjelezett hűségüket bizonyítsák. 

Nem számoltam, de érdemes lett volna, hány szamuráj kérte urát, hogy szégyenében szeppukut követhessen el. Ez már picit szánalmasnak is tűnt. Nem csak akkor akarták felvágni a hasukat, ha ők tettek valami szégyenleteset, vagy feledékenyek voltak, de még akkor is, ha tanácsoltak valamit uruknak, amit az nem akart megfogadni! Ezzel a szégyennel nem bírnak élni!- sírják és tisztelettel kérik az engedélyt az önhasfelmetszésre. Amit persze az úr megtagad! De van, akinek parancsba adja! Nagyon mélyen tisztelik a halált, így szeppuku elkövetésére minden szamuráj jogosult, bármi gaztettet is hajtott végre. 

Miközben vérszomjasak és halomra áldozzák fel szamurájaikat, családjukat, gyerekeiket, közben rettenetesen módszeresek és udvariasak. Minden beszélgetésnek, minden teázásnak, vendégeskedésnek meg van a maga folyamata. Telistele udvariaskodással, megadott számú kéréssel, visszautasítással, a másik fél dicséretével és a saját maguk becsmérlésével körítve. A teázás, étkezés hosszadalmas szertartás, különösen, ha vendégek is részt vesznek rajta. De miközben udvariaskodnak, kedveskednek, mosolyognak már simán orvgyilkost fogadtak ellened. Gyakorlatilag egyetlen szavukat sem hiheted el, mert sosem vallják be mikor mondanak igazat, és mikor nem! 

Ezenközben virágdíszeket készítenek, teát főznek, kertet rendeznek, és verseket költenek a férfiak is!! Állandóan és tudatosan óvják lelkük harmóniáját. Képesek órákig ülni a kertben és hallgatni, ahogy nőnek a kövek, vagy lassan üres csészéből teát kortyolgatni. És ennek mégis van értelme szerintem, olyannyira, hogy nekünk sem ártana tanulni belőle. A harmóniájuk megtartásában fontos alaptézis, a karma! Hinni, hogy a dolgok egy része alakul, ahogy alakul, ebbe az ember nem szólhat bele, nem változtathat rajta. Így számtalan helyzetben, ahol a magunkfajta idegeskedni, dühöngeni, szomorkodni kezd a japán azt mondja: Karma, ne? - és mosolyogva leül a kertbe. Mert, ha a dolog máshol történik, ha mással történik, ha máskor történik és ő nem részese, akkor minek is zavarja meg a lelkét, ő nem avatkozhat bele, tehát csak várnia kell az események alakulására. Nyugodtan. 

Toranaga-szan nagy, bölcs, furfangos, póker arcú hadvezér. És megszívlelendő a tanácsa, különösen az olyan formáknak, mint amilyen én is vagyok. A hirtelen, érzelmekkel teli, azonnal reagáló embereknek. Fiatalon még úgy éreztem ilyennek kell maradnom, mégha néha bajom származott a hirtelen érzelmekből, de ezt tartottam igaznak, őszintének és kiálltam a véleményemért mindenek felett. Ma már idősebb vagyok és rájöttem, hogy azért kell higgadtnak maradni, mert a szituáció néha igen rövid idő alatt is változik. A felek érdeke, hangulata, befolyásolói, támogatói néhány nap alatt egészen megváltoztathatják az erőviszonyokat és akkor a leghangosabban és legvérmesebben reagáló nehezebben választ új térfelet. Úgyhogy Toranaga a regényben szépen megfogalmazza miért is kell hosszan udvariaskodni, sokat beszélgetni, újabb és újabb tárgyalásokat folytatni, nem egyértelmű válaszokat adni, vagyis húzni, húzni az időt. Mert egyszer eljön az a pont, amikor hirtelen és gyorsan le tud csapni, csak ki kell várni. 

Megmosolyogtatóak a jelenetek, ahol az európai hajós és a japán nemiség találkozik:) Már a tény is, hogy a japán férfiaknak a feleségük mellett ágyasaik, plusz szeretőik vannak. Méginkább, hogy ők erről milyen egyszerűen beszélnek is, akár csak étkezésről lenne szó. Hogy a meztelenség számukra semmilyen hatással sincsen, nem a meztelenségtől indulnak be. Bármikor levetkőznek férfiak, nők egymás előtt, ha kell. És, hogy ettől az Andzsin-szan mennyire kiakad:) 

A regény varázslatos, a történet izgalmas, gyönyörű, lendületes, tele hasznos tanácsokkal, példákkal az európai stresszgombócok számára. A könyv nagyon hosszú, két jókora kötet, de nem laposodik el, végig tartja a szinvonalat, miközben a Japán kultúrával színesíti az eseményeket. Nagyon kedvet kaptam, hogy saját szememmel lássam ezt a gyönyörű és különleges országot és lakóit.

Természetesen a könyv után csak megnéztem a filmet is:) És természetesen közel 30 év távlatából semmi ijesztő, rémisztő nem volt az első jelenetekben, hiszen hol van ez a mai kegyetlenkedésektől a filmiparban. Mégis most, hogy már nekem is van pici gyerekem megértettem a felelősségemet abban, mit is lát a gyerek a tévében. Akár mese, akár benyomva maradt csatorna.

http://shogun.blog.hu