Olvasóklubos skandináv krimi:) Hirtelen választva. Gondolom rá akartunk pörögni még jobban a napokban történt borzalmas repülőgép katasztrófára... Na, ezzel sikerült:( Stockholm 4 forgalmas pontjára jelentenek be terrorista bomba robbantást. Egy befogadott menekült letelepedési engedélyét visszavontja az állam, mert az illető több esetben tűnt veszélyesnek Svédországra nézve. És a következő napon eltérítik a New Yorkba tartó 573-as járatot. A követelések egyértelműek, de érthetetlenek és kivitelezhetetlenek. Ami azt is jelenti, hogy a járat utasai a biztoshalálba repülnek? És külön borzalmas, amikor kiderül, hogy a repülőgép pilótája is részese a géprablásnak! A legbiztosabb megoldás az lenne, ha a rendelkezésre álló kevés idő alatt elkapnák a terroristákat. De az idő túl rövidnek bizonyul. Tud-e bárki segíteni az utasokon a gépen? Amerika pedig köztudottan nem tárgyal terroristákkal és akár drasztikus lépésekkel is megvédi légterét 2001. szeptember 11 óta! 

A krimi izgalmas, feszült, szövevényes. A németországi eset pedig még nagyon friss ahhoz, hogy az olvasó mélyen átélhesse a pilótafülkét betörni próbáló pilóta látványát.... Hátborzongató, sok kérdést felvető, nagyon jó könyv volt!

Atyaég mennyire vártam már az új Reacher kötetet!!! Vééégre!!! 

Ezúttal a katonaság keresi meg és kéri fel egy nem hivatalos feladatra! Egy nagyon profi mesterlövészt kell Reacher-nek megtalálnia, akit annó még ő küldött rács mögé. Mint kiderül az illető picit megorrolt hősünkre és mióta kiszabadult Reacher papírfejein gyakorolja a távolba lövést:) A meló diplomáciailag kényes, ami meg nem Reacher erőssége, na ezért sem hivatalos az akciósa:) A keresett mesterlövész megpróbálta eltenni láb alól a francia miniszterelnököt, de azóta még nagyobb halra vadászik. Reacher egy fiatal külügyes-CIA-s lánnyal ered a fickó nyomába, de hamar kiderül, hogy az ügy bonyolultabb és rázósabb, mint tervezték a bőrfotelekből... A jól ismert erő és feladatorientáltság maradt, hullanak a rosszfiúk és fogják a fejüket a diplomaták:)) Mi pedig imádjuk ezt a nagydarab, erős fickót!!!

A Harry Hole sorozatra kicsit későn találtam rá, ezért marhára de nagyon le vagyok maradva... Na, de nem tudok egyszerre 4 könyvet olvasni:) Még! Keresem a szavakat, mert mint skandináv krimi a legjobbak között tartom számon és mégis az elején nagyon nehezen haladok vele. És Hole is nagyon megoszt engem... A kötetek első harmadában annyira ellenszenves, hogy mindig megfogadom ez az utolsó, amit elolvasok. Aztán valahogy rákattanok és a végére nehéz előkeresnem az ellenszenvemet és okait... 

Hole egyedül marad, mert Rakel és fia Oleg Oroszországba utaznak az apa által indított gyermekelhelyezési tárgyalásra. Hole ezalatt könnyelmű afférba kavarodik egy szép cigány lánnyal. Az utolsó randi után a jól ismert fejfájással és hányingerrel ébred, és nem emlékszik semmire az előző estéből, ami azért szívás, mivel a lányt holtan találják. Eközben a városban egy ismeretlen férfi kirabol egy bankot és közben megöl egy alkalmazottat. Nehéz lenne leírni a történetet, mert sok szálon fut, melyek össze vissza kuszálódnak. Hole új kolléganővel dolgozik együtt és mindeközben egy pillanatra sem felejti el Ellen-t, brutálisan meggyilkolt kollégáját. 

Ugyanakkor elismerem, hogy Hole nagy koponya, még ha alkesz is, antiszoc is... A végére semmi sem úgy alakul, ahogy a felénél sejtettük! Mindenki lelepleződik, elkapódik, megbűnhődik! 

Ezúttal angolul olvastam el. Európai, szóval sok az összetett mondat, metafóra, hosszabb gondolatok. Viszont egyértelműen nem angol anyanyelvű ember fordította, mert sok blődség van benne, nyelvtani vagy szóhiba. És olykor olyan hosszú az összetétel, hogy elveszik az alany:(

A Razorland Trilógia második és harmadik kötetét egymás után olvastam el gyorsan. A témában eddig ennek a regénynek a stílusa tetszett leginkább. Emlékszünk a Menedék történetére: Pikk a föld alatt élő fiatalok közösségének vadász tagja. Vadász társa Fakó, akit befogadott a közösség annó. A világ elpusztult, már csak a föld alatt van élet, az ember fiatalon hal meg, így a 16 éves Pikk már középkorú felnőttnek számít. Az emberek a felszínen elpusztultak, vagy mutnánsokká/korcsokká váltak. Az enklávé vezetői azonban titkolnak dolgokat és mikor Pikk túl közel kerül a hazugsághoz kiűzik a közösségből. Fakóval a felszínre mennek, ahol a sors kemény fordulatok között sodorja melléjük Kószát és Tegant. A mutánsok támadása majdnem meg is öli őket, végül egy férfi segítségével menekülnek meg és jutnak el egy felszíni kolóniába. Innen folytatódik a történet.

HELYŐRSÉG

Pikk nehezen illeszedik be az új közösségbe. Minden nagyon különbözik attól ahol és ahogyan eddig élt. Itt sok a felnőtt, sőt az idős ember is, így ő gyereknek számít, ami viszont kevés önállóságot enged. Ezt Pikk nem tudja elfogadni. Lányként nem elfogadott a harcolás, verekedés, rossz modor. Pikk eddigi életében csak harcolni tanult, ezért a kolónia iskolájában lemaradott olvasás, írás, matematika vagy akár a történelem tekintetében. Ráadásul barátai közül csak Kósza keresi a társaságát, akivel rendszeresen edzenek, hogy megőrizzék erejüket, gyorsaságukat. Egyedül az őket megmentő férfi, Hosszúpuska nem nézi le a lányt. És a nyári szezonban lehetőséget ad neki, hogy Fakóval és Kószával részt vegyenek a földművesek kísérésében, védelmében a falakon túl. A csapat elindul, hogy elültesse a magokat, de még útközben nagy csorda mutáns támadja meg őket. Amikor legközelebb gyomlálni mennek, a feltúrt, tönkre tett földet találják csupán és hazafelé támadják meg őket a korcsok. Egyértelműen látszik, hogy az eddig állati formát mutató emberi mutánsok egyre okosabbak, szervezettebbek, logikusabbak. A miért és hogyan a fő kérdés, de először megoldást kell találni a gabona problémára. Pikk és a két fiú önként jelentkezik a nyári szezonra őrnek. Kemény nyaruk lesz, sok harccal és szerelemmel. Hagyok némi izgalmat a leendő olvasóknak is! A kötet végén Pikknek azonban mennie kell a kolóniáról, bár küldetést is kap a csomagba. Így vagy úgy mind a négyen nekivágnak a világnak ismét, csak egymásra számítva.

HORDA

A harmadik könyv tehát a 4 útitárs útra kelésével indul. Hamarosan elérik a Soldier-tó települést, ahonnan a segítségre számítanak, de a katonákkal teli város sem akar harcolni a korcsok ellen. Pikk társaival és néhány önkéntessel elhatározza, hogy saját sereget toboroz az emberiség felszabadítására. A vállalkozás azonban csúfos kudarcba fullad... Nem meglepő módon az emberek inkább tűrnek csendesen, minthogy bátran tennének a szabadságukért... Nem mesélem el a végkifejletet, de szellemes és hiteles. Azok után, amiket megtudunk a korcsokról, az emberiség múltjáról és jelenéről ez az egyetlen hiteles befejezés szerintem. A vége boldogság és béke, de nem baj, mert érthető, hiteles.

A többi hasonlóval ellentétben könnyed, de nem bugyuta a stílusa. Pörgős és lassú fejezetek váltják egymást, a titkokra, kérdésekre választ ad belátható időn belül. Az is jó, hogy eleget utal vissza az első könyvre ahhoz, hogy minden részlet újra az olvasó eszébe jusson. Maga az ötlet nem kiugróan új, innovatív, de legalább kerek és értelmes:) Pikk végre egy igazán kedvelhető, okos, céltudatos fiatal lány, aki képes változni, nagyon empatikus, nem akar mindig mindenkit minősíteni, meg tudja érteni mások döntése mögötti okokat, érzelmeket és ezért nem ítélkezik. Igazából nem mások, hanem a saját tetteivel törődik. Végig hű marad az elveihez, de nem bután makacs vagy dacos! A szerelem sem folyamatos bizonytalankodásokból áll, habár van mit tanulnia, de őszinte, kitartó és hűséges! Szerintem eddig Piik a legszerethetőbb, legnormálisabb és legobjektívebb tini hős alak a témában! A történet is szép kerek, érthető, nem maradnak homályos foltok. Filmre vele!!

Az Alex Cross sorozatban ez a rész egy kakukktojás:) Nekem tetszett, de a sorozat szempontjából olyan, mintha, az írónak időre lett volna szüksége a történet folytatásához, a kiadónak meg kellett a következő kötet:) 

Ezúttal a bevezető szerint ezt a könyvet Alex írja. A történetet Nana Mama mesélte el. Amolyan családi történet. 1900 elején játszódik, témája pedig a néger gyűlölet Délen. Egy négereket védő ügyvédet felkér maga az USA elnöke Theodore Roosevelt, hogy utazzon haza szülővárosába Mississippi állam beli Eudora-ba és járjon utána, igazak-e a híresztelések, miszerint a Ku Klux Klan ismét aktív. Ben Corbett így sok év után hazatér. Apjával, a város bírójával nem jó a viszonya mióta Északra költözött. A helyiek is fenntartással kezelik és eljövetele a családi békét is felborította. A városban Roosevelt kérésére egy néger öregúr Abraham Cross útmutatásával ismeri meg a rettenetes helyzetet. A város határában minden hétre jut egy néger lincselés.Brutalitás, kegyetlenkedés, kínzás, megalázás... Mr. Corbett nem nézheti tétlenül az embertelenséget, annál inkább, hogy az ország törvényei elvileg büntetik a gyilkosságot. A négerek védelmezése azonban veszélyes lépés itt Délen. Ben csoda folytán marad életben miután nigger lover-ként megverik és fellógatják. Hamarosan az is világossá válik, hogy a KKK nem elszigetelt szélsőséges csoport, hanem a város prominenseinek egyesülése. Egy újabb négerek elleni támadás során azonban Ben és társai elfogják a gyilkosokat és a sheriff elé cipelik őket. A törvény köti a kezét a rendőrfőnöknek, így tárgyalásra kerül az eset. Hiába azonban a számtalan szemtanú és a tények. A helyi közösség a bíróval egyetemben kitart az elvei mellett és a gyilkos fehéreket szabadlábra helyezik a sok fekete vallomás ellenére is.

Nem tartozom a kisebbség közé semmilyen tulajdonság alapján. Egyetlen egyszer éltem át néhány percig az érzést Párizsban egy metróállomáson, mely a feketék negyedében volt. Mindenhol körülöttem CSAK feketék álltak... Idegen, frusztráló érzés volt... Mindazonáltal bármennyire is elítélendő mindaz a kegyetlenség, amit például a feketék ellen elkövettek a déli amerikaiak van egy elgondolkodtató eleme. Nem a lincselésre, a gyilkosságra, a kínzásra gondolok. De arra igen, hogy évekig nem használhatták a feketék a fehérek által látogatott helyeket, mint egy étterem, vagy mellékhelység, busz... Hogy nem vették őket egyenrangú emberként számba, hogy féltek tőlük: életük jelentős részében rabszolgaként használták a feketéket! Nem mentség értem, de aki egész életében ezt az egyetlen relációt ismerte a fehér és a fekete ember között, azt nem nagyon tudod élete maradék részében jobb belátásra bírni... El kellett tűnnie ennek a nemzedéknek ahhoz, hogy a helyzet javuljon és még egynek, hogy ma fekete elnöke lehessen az USA-nak!

Nem emlékszem hogyan, mikor fészkelte be magát a fejembe a tény, hogy még nem olvastam sosem ezt a klasszikus regényt. De mióta rágja a fülemet sok könyvben, filmben jelenik meg idézet, utalás a kóbor lovag történetére. A "szélmalomharc" olyan gyakorivá lett kifejezés, hogy mindig úgy képzeltem ez központi témája, hosszú eleme, története a regénynek. Kissé csalódtam, hogy csupán egy nyúlfarknyi fejezet:( Persze a teljes könyvet elolvasva már érthető, miért lett ez a kifejezés a az örök illúzió, reménytelen küzdelem megfelelője. 

A szereplők szinte minden kvíz műsorban kérdésként szerepelnek: Don Quijote de la Mancha, Sancho Panza (fegyverhordozó), Dulcinea del Tobozo (a lovag szíve hölgye), Rocinante (ló). Engem nagyon meglepett milyen modern, és könnyed a stílusa, szóhasználata. Sokkal "súlyosabb" olvasmányra számítottam. Rövidke kis fejezetekből áll, melynek hosszú címei teljesen leírják a következő fejezetet, így gyakorlatilag elegendő lenne csak a fejezetcímeket elolvasni:))) A történet egy idős úrról szól, akinek egyetlen öröme a lovagregények olvasása volt. Minden pénzét könyvekre költötte és állandóan csak olvasott. Szép lassan azonban átcsúszott egy elképzelt világba, melyben ő maga is kóbor lovagként él. ÉS elhatározza, hogy kalandok után néz. Míg egyfelől viccesek a jelenetek, más részt szánni való, hisz az olvasó pontosan tudja, hogy csak egy idős ember tévképzeteit látjuk, aki óriásoknak nézi a szélmalmokat, lovagnak minden lovon vagy szamáron érkező utazót. Lovagként próbál segíteni a gyengéken, megküzdeni más lovagokkal és mindenkivel, aki nem ismeri el szíve hölgye páratlan szépségét... Legtöbbször persze pórul jár, jól megverik, kinevetik... Azonban vannak, akik a falujából próbálnak segíteni az öregnek. Önmagukat is beépítik Don Quijote álomvilágába és csellel igyekeznek rávenni, hogy térjen haza. 

Egyszerre szórakoztató és szomorú. Olyan keserédes. De korát meghazudtoló a hangvétel és a műfaj. Van,aki szerint egyenesen az első mai értelembe vett regény. Kétségtelenül az egyik legismertebb, legtöbbet emlegetett, ábrázolt klasszikus!

http://hu.wikipedia.org/wiki/Don_Quijote

http://hu.wikipedia.org/wiki/Miguel_de_Cervantes

Le-te-he-tet-len!!! Ahogy Harlan Coben minden eddig olvasott könyve! Hosszan elgondolkodtam mi is az író titka, mivel szögez oda a kanapéra. Úgy érzem Coben és Abbott stílusa, nyelvezete, hangvétele nagyon nagyon hasonló. Kíváncsi lennék, hogy egy fejezetet elolvasva rájönnék-e melyikük részletét olvasom... Több fejezet olvasása után azonban azt gondolom elég nagy biztonsággal tudnék válaszolni. A két író a történet felfűzésében tér el egymástól. Abbott művei nagyon dinamikusak, sok a menekülés, jövés-menés. Általában a főhős a kutatás, menekülés során véletlenszerűen szerez társakat maga mellé. Coben történetei lassabbak, nyugodtabbak. Legjellemzőbb pedig ahogy a régre visszanyúló titkokra fejezetről fejezetre lassan derül fény. Minden fejezet végén levegő után kapkodok: huh, ne mááár, téényleg, basszus... és nem tudom letenni, muszáj, hogy még egy fejezetet elolvassak. így telik el fél éjszaka:) 

A történet főhőse Kat Donovan, a lassan középkorú nyomozónő, aki több mély sebet hordoz magában és ez nyilvánvaló hatással van életére. 18 éve egyszerre veszítette el rendőr édesapját és vőlegényét. Előbbi gyilkosság áldozata lett, utóbbi hirtelen szakított vele. Csöndesen, magányosan éldegél, végzi a munkáját, mikor megtudja, hogy apja börtön büntetését töltő gyilkosa haldoklik. Mivel a bérgyilkos sosem vallotta be kinek a parancsára végzett az apjával Kat még egy utolsó próbát tesz az igazság kiderítésére. Végül döbbenetes dologra derül fény... Eközben barátnője nyomására bejelentkezik egy társkereső oldalra, ahol pedig csodák csodája volt vőlegényére bukkan... És miközben az iménti két szál is visszahúzza a múltjához, felhívja őt egy fiatal srác, aki állítja, hogy az anyukáját elrabolták, miközben minden jel arra utal, hogy csupán jól szórakozik egy férfival valahol Costa Ricán... A szálak végül szép lassan össze futnak majd. Viszont készüljön fel a kedves jövőbeli olvasó, hogy a háttérben rejlő titkok nagyon DURVÁK!!! Mondjuk azért fejezetről fejezetre haladva lehet érezni, hogy valami nagyon erős okoknak kell lenni a múlt kérdései mögött. 

Szuper izgalmas, lassan kikerekedő, de mindvégig figyelmet megtartó ez a történet is, ahogy Coben mindegyik könyve!!!!

Az Útvesztő folytatása! A film tulajdonképpen nem volt rossz, csak néhány dolgot összekuszáltak a könyv eseményeiből.

A sorozat sajnos azonban hozza az összes hasonló szintjét:( A második rész pocsék:( A jellemző gondolatom olvasás közbe, hogy azt sem tudtam mi történik. Pillanatnyi jelenetek, aminek se eleje, se veleje, fogalmad sincs mi értelme. És a könyv 70% futás. Sokkal kevésbé érthetőek a környezet és a jelenségek leírásai, mint az Útvesztőben voltak. Nem tudom elképzelni az alagutat vagy a villámlást, mert túl kevés az infó róluk. Csak tudom, hogy történik valami fura, és sokan meghalnak tőle. Pont. Ettől sem nem ijesztő, sem nem izgalmas. Sajnálom, mert az alap sztori megint tetszett, bár a végén, mikor kiderült, hogy ez ismét egy armageddon utáni mentsük meg a tiniket történet, tudtam, hogy le fog csúszni a sztori:( 

A dialógusok iszonyat bénák! És a falat kapartam attól, ahogy visszatartja az információt. Eleinte oké, elfogadod, hogy kicsit tovább tartson a könyv, de a végére sem kapod meg a válaszokat! Ettől a főhős egy bamba mamlasszá válik. Az egyes eseményekkor Thomasnak csomó kérdést kellett volna feltennie, ehelyett fáradt, álmos, éhes, dühös, kimerült, nyűgös, sértett és nem kérdez. Vagy leszerelik egy fél mondatta, esetleg a válasz közben action következik. Engem ez iszonyúan idegesített!!! Így végül egy teljes kötet ráment arra, hogy a fiúk külön vagy csoportosan menekülnek, mert a VESZETT azt mondta nekik, még tart a próba és aki túléli megkapja a Kitörés ellenszerét. A fiúk menekülnek a kietlen, forró tájon, ahová a fertőzött embereket toloncolták. De a sok agyament kreatúra mellett kiderül, hogy van még egy útvesztős kísérleti csapat: a lányok, akiknek az a feladatuk, hogy megöljék Thomast élükön Teresával. Szóval sok a futkosás, veszély, menekülés, de azon túl nem lettem sokkal lettem okosabb, minta z első rész végén. És jön még egy könyv!

Azt kell mondjam, hogy a skandinávok jók! Ezek után bátran olvasok bármit, ami skandi:) Az író különben Svéd és 81-es születésű és már 4 könyvet írt. Bejött neki! És nekem is:)

Pedig az első pár oldal után azt éreztem, hogy az író Jonasson szeretne lenni, de ez hangyányit sem sikerül neki. A hosszú, kacifántos metaforák csöppet sem viccesek és nem is szarkasztikusak, viszont hajaznak az említett író stílusára. Emiatt béna koppintásnak láttam és nagyon nem akartam tovább olvasni a második fejezet után. És fogalmam sincs mikor tűnt el az említett zavaró momentum. Szinte az egyik oldalon még fintorogtam, a következő lapon pedig kezdett felkúszni a szívembe, a lelkembe a történet. Leginkább is főhőse Ove, az 59 éves, magányos úr és olyan mélyen befészkelte magát, hogy csak úgy faltam a lapokat. Sírtam, nevettem, sírtam... és imádtam!! Mert az élet pont ilyen... és nagyon hiányoznak belőle az Ove típusú régivágású emberek. Persze hiányoznak a Parvaneh típusú megértő, a maszkok mögé látó, elfogadó emberek is. A történet egyszerre bájos és szívfacsaró, de csak éppen annyira, amennyire maga az élet, mert a könyv nem is több annál. Mindenki szomszédságában, munkahelyén élhetnek a szereplők, mindenki ismer hasonló karaktereket. 

Ove, akit éppen nyugdíjaznak, aki kicsit magának való, csöndes, egyszerű szabályok szerint élő férfi. Ove az özvegy, aki éppen azon munkálkodik, hogy követhesse feleségét a túlvilágra, mert egyedül nem sok értelme van az életének, pláne ebben az elcseszett világban. Aztán szép lassan minden másképp alakul:) A fejezetek a jelen és a múlt között ugrálnak. Ezzel az olvasó szép lassan megkedveli a morgó Ovét, akit az első fejezetek alatt még egy kiállhatatlan, magának való, öregedő úrnak vél. Így van ez...bárcsak mindenkiről letölthető lenne az élete...már csak amiatt, hogy ne ítélkezzünk egymásról olyan gyorsan... Ahogy megismerjük Ove múltját, úgy kezdjük egyre jobban tisztelni, megérteni és megszeretni!

Lehet King-et szeretni, meg nem szeretni. De azt igenis el kell ismerni, hogy a leírásai brutálisan éles képek! A felütései mellbevágóan hatásosak! És ez engem minden könyvénél újra és újra rajongóvá tesz, bárhogyan is alakul aztán a történet. (Én sem kedvelem mindegyik könyvét.) Ezúttal is ilyen az első fejezet. Annyira jó, hogy én ingyenesen letölthetővé tenném, mert garantáltan többen vennék meg a könyvet az első fejezet elolvasása után! És nem csak egyszerűen plasztikus. Nem csak olyan, mintha filmet néznél. Ennél több. Olyan, mintha az olvasó is ott állna éjszaka a munkát keresők elkeseredett sorában. Nem csak látja, de érzi is a ködöt, a párát, a hajnalt. Nem csak hallja, de érzi a sorban állók elkeseredettségét és kilátástalanságát. A fejezet szereplőit már meg is kedvelte, hiszen annyira emberiek. A válság okán leépített emberek kétségbeesése. Egyedül álló anya, aki kénytelen kisbabáját kitenni az éjszakai sorban állásnak, hogy biztosan kapjon munkát! És annyira nem a Mercedesre számít az olvasó, ami egy rövid oldal alatt kiírtja a megkedvelt szereplőinket. Egyszerűen belegázol a tömegbe és kész! Első fejezet vége!

Tehát a történet nem a fiatal anyáról fog szólni és nem is a mögötte álló késő-középkorú férfiról, aki még a hálózsákját is kölcsön adta szoptatási, pelenkázási munkálatokra. Hanem Bill Hodges nyugalmazott rendőr nyomozóról, aki nagy nyugalmazottságában a revolverével szemezget minden délután és dagadtra hizlalja magát az unalmas műsorokat bambulva. És akkor kap egy levelet magától a Mercedeses gyilkostól és újra kinyílik a világ. Nem csak a kanapétól menekül meg, de ennyi idősen még egy csinos, fiatalos hölggyel is összekavarodik, ami aztán tényleg erővel és élettel tölti meg. Gyilkosunk ettől kiborul és hibázik! 

A karakterek csodásak. A gyilkost mi végig ismerjük, bepillanthatunk beteg életébe és kiborító múltjába. King-nél mindig megértjük az elvetemültet is. Nem értünk egyet, de legalább tudjuk, hogy jutott idáig! Szerintem a könyv remek. Elvetemült, flúgos, kegyetlen, de nem elvont, nem barbár, nem zombi. Egy jó kis nyomozósdis, gyilkos elkapósdis, pszichopatás gyilkolósdis King-esen.