Végre, végre megjelent a 20. Jack Reacher kötet!!! Persze, hogy azonnal megrendeltem!!! A volt katonai rendőr karaktere messze a legizgalmasabb, leghitelesebb szerintem a maga kategóriájában. És bár az író komoly tőrt döfött a szívünkbe az amerikai, "pénz beszél", Tom Cruise főszereplésével forgatott mozival, Reacher az én fejemben maradt, aki volt: hatalmas, erős, tapasztalt, ösztönös hős. 

Viszont bármekkora fan vagyok is, be kell vallanom, hogy az összes közül ez a rész volt számomra a leglaposabb. A történet eleje szuper, a megszokott titokzatosság, ahogy lépésről lépésre hálózza be főhősünket az ügy, ami tények nélküli, de messziről "bűzlik". És csodálatosan pörgős, és borzalmas, és megrázó, és felkavaró a vége. A kettő között a közepe - ami meg úgy a kötet 60%-a -, lapos, unalmas, lagymatag, lassú... Az akció jeleneteket, fordulópontokat, vagy Reacher terepfelmérését most szex helyettesíti. A jól megszokott és bevált tervezéseket, ide-oda verekedéseket is nyugodt szállodai légyottok helyettesítik... 

Viszont a vége annyira megrázott és elgondolkodtatott, hogy azóta is számtalanszor elmerengek azon, mennyi szörnyeteg élhet a világban, akik önmagukban, face-to-face ártalmatlanok, de legbelül sötét vágyaik vannak... Úgy élünk, mi kis emberek a saját mini világunkba, hogy fogalmunk sincsen a ránk és főleg gyerekeinkre leselkedő fenevadakról. Hogy minden sokszor csupán a véletlen művel, csak egyetlen pillanat. És biztosan hiszem, hogy az egyik legveszélyesebb hely jelenünkben az internet! Még nem tudom, hogyan fogom felvértezni ellene a gyerekemet, de tudom, hogy legalább olyan fontos ismernie a szabályait és veszélyeit, mint az utcán idegennel való kommunikációnak. 

Ahogy azt sem gondolom véletlennek, hogy az elmúlt hónapban több film, könyv, cikk témája a mély-web...

A sokadik dos Santos, amit utána sosem értem miért is álltam neki... A regény írás még mindig siralmas, a karakter borzalmas, a dialógok nevetségesek:( Csak a téma az, ami mindig magával ragad, az információ, amit hordoz, átad. Ez az egyetlen pozitívuma a regényeinek, hogy a bonyolult és szerteágazó tudományos témákat is nagyon érthető formában képes átadni. Lehet jobb lenne, ha csak ezzel foglalkozna az író és hagyná a kalandos körítést, mert az fájdalmasan rossz:(( Telis-tele van a könyv olyan párbeszédekkel, mint amikor a finishben a főhős és a szuper CIA ügynök küzd a fegyverért, mindez szépen részletesen megírva, majd miután a szuperügynök győzedelmeskedik, fegyverrel a kezében érthetetlen késztetést érez, hogy elmondja hősünknek, milyen ügyes volt, hogy a pillanat tört része alatt eszébe jutott az ominózus fegyver és utána ugrott, de sajnos most vesztett.... Mi ez a baromság? És tele van ilyen nevetséges megjegyzésekkel a könyv:( Valószínűleg a fordító sem az igazi, több fejezetben érzi azt az olvasó, hogy nem találta meg a fordító a legjobb szót...persze lehet, hogy ebben is az író a sáros:(

A történet tehát a szokásos, a téma pedig ezúttal túl bonyolult volt számomra. A fizika nem épp az erősségem és a kvantumfizika sem tartozott a fő tárgyaim közé:) Az üzenet azért átjött és volt közte igazán megdöbbentő információ is. Azt viszont sajnálom, hogy ezúttal nem találtam a könyv végén értelmezést és a valóság vs a fikció leírását, mert tényleg kíváncsi lettem mennyi igazság tartalma van, vagyis, meddig van bizonyítva az elmélet. 

Ultra felkapott könyvecske! Végül ezért választottuk a könyv klubban is. Nehogymár ne legyünk trendik! De tény, hogy több ország sikerlistáját vezette és a Bookline oldalán is hónapok óta előkelő helyen szerepel. Szokás szerint nem olvastam szinopszist, fülszöveget, ajánlást és nagyon különleges dolgot vártam tőle, ami ennyire sikeressé tett egy tucatszerű thrillert. Azt gondoltam biztosan a történet lesz nyakatekert, ütős, különleges, a műfajból adódóan. De nem! És kellemeset csalódtam!

Sok negatív kommentet, kritikát olvastam ettől függetlenül, vagy éppen ezért (hypolt sikere miatt) a könyvről, de nem osztom ezeket. Igenis értékelem, hogy egy kommerszebb, olvasóvadász műfajban az író meri áthelyezni a súlypontot. Ezt a regényt ugyanis szerintem a karakter ábrázolás viszi el. Valahogy ezen keresztül lesz sejtelmes, borzongató, néhol ijesztő. A történet főhőse ugyanis komoly alkoholproblémákkal küzdő fiatal nő, akinek sikertelen és gyermektelen zátonyra futott házassága tette be a kaput. A mélypont pedig munkahelye elvesztése. Az alkoholizmusa pedig már olyan súlyos, hogy rendszeresen vannak emlékek nélküli időszakai az életének. 

Aki ismer alkohollal küzdőt, az mélyen meg fogja érteni Rachel környezetét, és elég hitelesnek fogja tartani főhősünket. Rachel tehát egy munkanélküli lány, aki természetesen nem akarja elkeseríteni számára szobát kiadó barátnőjét, inkább minden reggel vonatra száll, és bevonatozik Londonba, ahol csámborog, lófrál az állítólagos munkaidő végéig. A vonatozás már reggel gyakran spicces állapotban történik, közben pedig  az elsuhanó tájat bámulja. Leginkább is azt a házsort, ahol valaha ő élt a férjével. Néhány házzal odébb most egy kedves pár él, akik megtestesítik álmaiban mindazt, amivé saját házassága nem válhatott. A lányt gyakran a kertben látja, amint a vonatokat nézi miközben teázik, de a férfit is gyakran látja mellette, kedvesen átölelve. Rachel elnevezi a párt, kitalálja az életüket, a munkájukat, a mindennapjaikat. Reggel és este, mikor elhalad a házsor mellett mindig őket figyeli. 

Egy zűrös, piás nap után azonban koszosan, véresen, sebesülten ébred a szobájában és fogalma sincs arról mi is történt vele. Másnap az újságból tudja meg, hogy a lány a házból eltűnt. Rachel próbálja felgöngyölíteni az eset éjszakáján történteket, miközben folyton ex férjét és annak új feleségét nyaggatja ittasan, és próbál segíteni a kétségbeesett férfin, aki szeretett feleségét keresi, és aki még nem tudja, hogy Rachel talán valami nagyon fontosat látott a vonatról azon a reggelen! 

A könyv végig feszített, a lány a vonaton egyszerre sajnálatra méltó és túlságosan emberi, az összes karakter hátborzongatóan valóságos, egy bizonyos kör felett mindenki ismer hasonló történeteket a környezetében. A piától mámoros, önmarcangoló jelenetek fura mód izgalmasak, kellően titokzatosak. Rendesen nem volt jó érzés éjjel, egyedül olvasni:) 

Nagyon ajánlom mindenkinek, aki amúgy szereti a thrillert, krimit! Nem véletlen, hogy készül a film is:)

http://www.nlcafe.hu/szabadido/20151111/a-lany-a-voant-konyv-film-emily-blunt/

Az összes közül eddig ez a rész nyerte el a tetszésemet;) Már említettem, hogy Hole nem épp a zsánerem sőt kifejezetten taszít.... Nem bírom a stílusát, az antiszociális lényét, de valószínűleg az alkoholizmusa az, amit nem tudok elfogadni, mégha oly életszerű is egy magafajta rendőrtől. Szerencsére nem olvasom olyan sűrűn, hogy rám telepedhessen és ezúttal kordában tartotta a szenvedélyét így több idő jutott a szövevényes ügy megoldására is. 

Ez a story nagyon jól volt felépítve. Sok gyanús alakkal, elfojtott figurával. A történet felütése egy korábban játszódó esemény, mely minden alakot összegyűjt, aki később gyanússá, fontossá válik és ezzel okoz fejtörést az olvasónak. Izgalmas volt és csavaros. Olyan egszerűnek indult. Gyanakodni azért kezdtem, mert a megoldás nem tűnhetett véglegesnek a könyv 48%-nál... Utána derülnek ki a szereplők régi simlisségei, összefonódásai, valódi arcai! A végén persze minden kiderül és minden logikus is, de a hangvétele nyomott. Az utolsó oldalra is jut a meglepetésből és a csalódásból.

Hole ezúttal szimpatikusabb, empatikusabb, emberibb, de esendőbb is. És bárhogy szánom is nem akarom, hogy kibéküljön Rakellel...nem a kapcsolat fogja megváltoztatni, de az ő életüket tutira tönkre teszi..és ez megbocsáthatatlan...

Ez az a sorozat, melyet a férjem már jobban vár, mint én:) Mert bár nem olvas regényeket ezzel kivételt tesz. Mivel sokkal naprakészebb a politikában nem csak a hazaiban, de a világot összekuszáló és átívelőben is, így a történet jelentős részét tudja, mint valós tényt olvasni. A többi sallangra meg nem figyel, lásd szerelmi jelenetek:))) 

Tény, hogy André Calvi alakja könnyen magával ragadja az olvasót, mert egyszerre tud emberi figura lenni és hiteles "szuper-kiképzett-vakmerő-pasi". Én momentán szívesen megnézném moziban is bármelyik történetet!

Mégis ezúttal többet unatkoztam olvasáskor, mint nem:( Nem tudom pontosan meghatározni mekkora százalékban azért, mert az agrár gazdasági helyzetről (akár hazai, akár világ) vajmi keveset tudok és ezért a történet nagyobb részét éreztem fikciónak, mint a korábbi kötetekben, vagy mert túl sok volt a "világméretű összeesküvés-elmélet", amiben nem akarok hinni vagy átlag alatt volt a még hiteles akció jelenet. A lényegen nem változtat, hiszen a többség hasonlóan kérdőjelekkel állhat a sztori elé... Nem akarom kategorikusan kijelenteni, hogy nem volt jó, de akár azért mert kevés az átlagember információja a témában, akár azért mert több volt ezúttal a fikció a sorozat itt más irányt vett és nem tudom, hogy ez kedvező vagy kevésbé kedvező hatással lesz az olvasókra...

Mindamellett nagyon nagyon szeretném, hogy a könyv ezúttal sok sok fikcióval operáljon és csak kevés valóságtartalommal bírjon, ellenkező esetben talán én is elkezdem felhalmozni a készleteimet, erődöt építek és fegyvert vásárolok és ebben a szellemben nevelem fel a gyerekeimet is csak a ........ epizódjait nézve!! 

Egy könyv, amit egy gyerekkori "tv trauma" miatt hagytam ki eddig!!! Sajnos! 1987-ben, amikor a sorozatot a magyar televízió műsorár tűzte és 8 éves voltam, bár az emlékeimben mintha kisebb lettem volna. Emlékszem, hogy anyuékkal nyaralni voltunk valami fürdőhelyen hazánkban és egy kis apartmanban aludtunk mindannyian egy ágyban. Nem tudom még kik voltak velünk de emlékszem, hogy a paplan a fejemre volt húzva, anyu mellettem feküdt és szólt a tévé. Az első rész ment benne, de nem engedték, hogy kikukucskáljunk a paplan alól. De én kifigyeltem és épp akkor, amikor a szerencsétlen hajóst megfőzték a japánok.Ezután magamtól bújtam a paplan alá, még a párnát is a fejemre húztam, hogy ne halljam a fájdalmas üvöltést... Valahányszor megláttam később a könyvet nagymamám polcán ez a kép tartott vissza attól, hogy elolvassam. 

Nagyon örülök, hogy végül nekiveselkedtem! Persze mióta leesett, hogy a regényt a Patkánykirály írója jegyzi, teljesen biztos voltam abban, hogy fantasztikus élményben lesz részem! 

A történet 1600-ban kezdődik. Főhőse John Blackthorn, Andzsin-szan (a Kormányos), aki legénységével hosszú hányódás után vetődik partra Japánban. ÉS éppen egy kezdődő polgárháború sakk figurájává válik. A regény fantasztikus képet ad a korabeli Japánról és erről a nagyon különleges nemzetről. Azt hiszem számunkra felfoghatatlan az ő kultúrájuk, életük, gondolkodásuk. Értelmezhetetlen az, hogy az engedelmesség, a becsület, a harmónia fontosabb az életnél, az emberi kapcsolatoknál. Hogy ura parancsára bármely apa, de anya is kész megölni minden gyermekét!!! És az is, hogy ezt sok esetben parancsba is adják szamurájaiknak, hogy megkérdőjelezett hűségüket bizonyítsák. 

Nem számoltam, de érdemes lett volna, hány szamuráj kérte urát, hogy szégyenében szeppukut követhessen el. Ez már picit szánalmasnak is tűnt. Nem csak akkor akarták felvágni a hasukat, ha ők tettek valami szégyenleteset, vagy feledékenyek voltak, de még akkor is, ha tanácsoltak valamit uruknak, amit az nem akart megfogadni! Ezzel a szégyennel nem bírnak élni!- sírják és tisztelettel kérik az engedélyt az önhasfelmetszésre. Amit persze az úr megtagad! De van, akinek parancsba adja! Nagyon mélyen tisztelik a halált, így szeppuku elkövetésére minden szamuráj jogosult, bármi gaztettet is hajtott végre. 

Miközben vérszomjasak és halomra áldozzák fel szamurájaikat, családjukat, gyerekeiket, közben rettenetesen módszeresek és udvariasak. Minden beszélgetésnek, minden teázásnak, vendégeskedésnek meg van a maga folyamata. Telistele udvariaskodással, megadott számú kéréssel, visszautasítással, a másik fél dicséretével és a saját maguk becsmérlésével körítve. A teázás, étkezés hosszadalmas szertartás, különösen, ha vendégek is részt vesznek rajta. De miközben udvariaskodnak, kedveskednek, mosolyognak már simán orvgyilkost fogadtak ellened. Gyakorlatilag egyetlen szavukat sem hiheted el, mert sosem vallják be mikor mondanak igazat, és mikor nem! 

Ezenközben virágdíszeket készítenek, teát főznek, kertet rendeznek, és verseket költenek a férfiak is!! Állandóan és tudatosan óvják lelkük harmóniáját. Képesek órákig ülni a kertben és hallgatni, ahogy nőnek a kövek, vagy lassan üres csészéből teát kortyolgatni. És ennek mégis van értelme szerintem, olyannyira, hogy nekünk sem ártana tanulni belőle. A harmóniájuk megtartásában fontos alaptézis, a karma! Hinni, hogy a dolgok egy része alakul, ahogy alakul, ebbe az ember nem szólhat bele, nem változtathat rajta. Így számtalan helyzetben, ahol a magunkfajta idegeskedni, dühöngeni, szomorkodni kezd a japán azt mondja: Karma, ne? - és mosolyogva leül a kertbe. Mert, ha a dolog máshol történik, ha mással történik, ha máskor történik és ő nem részese, akkor minek is zavarja meg a lelkét, ő nem avatkozhat bele, tehát csak várnia kell az események alakulására. Nyugodtan. 

Toranaga-szan nagy, bölcs, furfangos, póker arcú hadvezér. És megszívlelendő a tanácsa, különösen az olyan formáknak, mint amilyen én is vagyok. A hirtelen, érzelmekkel teli, azonnal reagáló embereknek. Fiatalon még úgy éreztem ilyennek kell maradnom, mégha néha bajom származott a hirtelen érzelmekből, de ezt tartottam igaznak, őszintének és kiálltam a véleményemért mindenek felett. Ma már idősebb vagyok és rájöttem, hogy azért kell higgadtnak maradni, mert a szituáció néha igen rövid idő alatt is változik. A felek érdeke, hangulata, befolyásolói, támogatói néhány nap alatt egészen megváltoztathatják az erőviszonyokat és akkor a leghangosabban és legvérmesebben reagáló nehezebben választ új térfelet. Úgyhogy Toranaga a regényben szépen megfogalmazza miért is kell hosszan udvariaskodni, sokat beszélgetni, újabb és újabb tárgyalásokat folytatni, nem egyértelmű válaszokat adni, vagyis húzni, húzni az időt. Mert egyszer eljön az a pont, amikor hirtelen és gyorsan le tud csapni, csak ki kell várni. 

Megmosolyogtatóak a jelenetek, ahol az európai hajós és a japán nemiség találkozik:) Már a tény is, hogy a japán férfiaknak a feleségük mellett ágyasaik, plusz szeretőik vannak. Méginkább, hogy ők erről milyen egyszerűen beszélnek is, akár csak étkezésről lenne szó. Hogy a meztelenség számukra semmilyen hatással sincsen, nem a meztelenségtől indulnak be. Bármikor levetkőznek férfiak, nők egymás előtt, ha kell. És, hogy ettől az Andzsin-szan mennyire kiakad:) 

A regény varázslatos, a történet izgalmas, gyönyörű, lendületes, tele hasznos tanácsokkal, példákkal az európai stresszgombócok számára. A könyv nagyon hosszú, két jókora kötet, de nem laposodik el, végig tartja a szinvonalat, miközben a Japán kultúrával színesíti az eseményeket. Nagyon kedvet kaptam, hogy saját szememmel lássam ezt a gyönyörű és különleges országot és lakóit.

Természetesen a könyv után csak megnéztem a filmet is:) És természetesen közel 30 év távlatából semmi ijesztő, rémisztő nem volt az első jelenetekben, hiszen hol van ez a mai kegyetlenkedésektől a filmiparban. Mégis most, hogy már nekem is van pici gyerekem megértettem a felelősségemet abban, mit is lát a gyerek a tévében. Akár mese, akár benyomva maradt csatorna.

http://shogun.blog.hu

Na ezzel beválasztottam:))) Nem elég, hogy nem bestseller írói rövid mondatokról és néhány szavas leírásokról beszélünk, hanem végtelenül színes, változatos szókinccsel villogó, plasztikus hasonlatokban és hosszú leírásokban gazdag regényről, de még ráadásul baseball az egyik fő téma!! Úgyhogy az első 2 oldal után kénytelen voltam elolvasni mindent a baseballról és megtanulni a játékot angolul:))) Ugyanakkor Lehane lenyűgöz!!! 3 könyvet olvastam tőle, de a 3 könyv annyira különböző volt, amitől nagy kedvencemé vált az író! Tudom, hogy fantasztikus és jól felépített, aprólékosan kidolgozott regényt kapok tőle, de a stílus, a történet, a téma biztosan meglep majd. 

Ezúttal az 1920-as években járunk. Egyik szereplőnk Luther, fekete bőrű 23 éves srác, egy ügyes kezű gyári munkás, szabad idejében pedig kedvenc sportja a baseball! A boldogulás reményében barátnőjével annak nagynénjéhez költözik Tulsába. 

Másik hősünk Danny Coughlin, a rendőrpalánta, akinek felmenői magas beosztású rendőrtisztek így gyors előmenetelre számíthat, de ő szabad idejében boxolni szeret. Egy sajnálatos eset azonban elveszi a kedvét a verekedéstől. Marad a pia, mert a nő sem jött össze. (A figura különben emlékeztet a Vihar-sziget Teddy Daniels-re!)

Az első 100 oldal után kezdett csak világossá válni miről is szól ez a regény!! Elképesztő, ahogy Lehane figurái körbeölelik, mint egy koszorú a fő cselekményt. Ugyanakkor mind egy-egy külön cselekményt is alkothatnának saját társadalmi-, vallási-, család történetükkel a választott korban és helyszínen. Na, nem árulok zsákba macskát! A regény az 1919-es bostoni rendőr sztrájk eseményeit mutatja be a maga sokszínűségében, árnyalataiban. Ha még te sem hallottál erről az egyébként nem kis jelentőségű eseményről, akkor valószínűleg te sem Amerikanisztika szakos hallgató voltál:)) A történet azonban annyira megmozgatott, hogy természetesen utána jártam a Google-on is:) És a regény nagyon hűen követi az eseményeket, szereplői pedig tökéletesen árnyalják a természetesen bonyolult képet! https://en.wikipedia.org/wiki/Boston_Police_Strike

A mai modern világban élő munkavállalónak (még a sokszor igazságtalan és jogtalan munkavállalás mellett is) szinte hihetetlen, hogy valaha mindenféle munkavállalói jogok nélkül kellett dolgozniuk. A munkaadók, a gyárak maximálisan kihasználták a nagyszámú munkát kereső szerencsétlent és éhbérért dolgoztatták őket. Nem volt betegállomány, nem volt kibúvó a munka alól, nem járt biztosítás, még baleset esetén sem. Akármilyen okból nem jött a dolgozó reggel munkába még aznap másik vette át a helyét. A rendőrség ráadásul a köz védelmére esküdött, így még annyi joga sem volt "lázadozni" a munka körülményei miatt. A legutolsó gyári munkásnál is kevesebbet kerestek, a túlóráik viszont már bele sem fértek a heti 24 órába. A kapitányságokon nem voltak meg a minimális emberi követelmények, a rendőrök maguknak vásárolták meg az egyenruhájukat és fegyvereiket. A háború utáni szuperinfláció azonban végleg betett nekik. A munkásmozgalmak, a szakszervezetek ekkor bontogatták szárnyaikat. 

Nagyon nehéz, de fantasztikus olvasmány angolul! Mindenkinek ajánlom, aki szeretné fejleszteni a nyelvtudását. Garantáltan minden igeidőt és nyelvtani formát megtalál a regényben és lubickolhat a különlegesebbnél különlegesebb szavak között! 

A regényre már többen is lecsaptak Hollywoodban, legutóbb Ben Affleck. A regénynek van folytatása is "Live by night", (a jogai szintén elkeltek) főhőse pedig a legkisebb Coughlin fiú. Rávetem magam:))

A harmadik és egyben befejező könyv nálam totális bukta sajnos:( Az a sok futkosás ide-oda, az érthetetlen érzelmi kapcsolatok, a folyton hiányérzetet keltő dialógusok, az értelmetlen menekülés és a szánalmas lezárás. Maradt a kimondhatatlanul sok megválaszolatlan kérdés...Ez úgy tűnik szerves része az ifjúsági regényeknek, és lehet ők észre sem veszik, de engem halálra bosszant!!! Dashner bicskanyitógatóan oldotta meg a problémát. A srácok visszakaphatták az emlékeiket az Útvesztő előtti életükről, de persze Tomas nem kér belőle... Így nekem ez a könyv már semmit nem adott és sajnos nagyon lehúzta az egész trilógiát, hiába tűnt izgalmasnak az első könyv után. Ezúttal már csak a Veszett elől futnak maréknyian, kicsit többet mutat a világ és a fertőzöttek életéről, kiderül, hogy minden erőfeszítés és minden próba teljesen hiába való volt, elvesztünk pár kedves szereplőt és vége. Nincs megoldás, nincs katarzis csak a csalódás:( 

 http://mood-reader.blog.hu/2014/10/06/az_utveszto_309

http://mood-reader.blog.hu/2015/03/02/james_dashner_tuzproba_356

Most jött ki a Tűzpróba a mozikba! Kinek hogy tetszett? Én imádom a Trónok Harca szereplőinek feltűnéseit a mozifilmekben!!! 

Jaj, de mekkora könyv volt ez annó, uramisten!! Itthon még nem ismertük igazán a szinglik hordáit, de már alakulóban voltak a jelen egyedül álló negyveneseinek csoportjai. Már elindult magasra ívelő, felelősségteljes karrierjük, amibe nem, és egyre kevésbé fért bele egy partner, akit tolerálni kéne. A gyerek szó pedig egyenesen a középszerűség mocsarának vízióját láttatta! Imádtam Bridget-et. A bénázásait, a szerencsétlen helyzeteit, a kedves baleseteit. Habár a második részre egyáltalán nem emlékszem...volt második? :) Természetesen imádtam a filmet is! Hugh Grant szégyenlős mosolyát, és Renee Zellweger duci esetlenségét, de még túl fiatal voltam, hogy azonosulhassak a problémáival. Visszakerestem gyorsan: 2002-ben olvastam... akkor még CSAK 23 voltam!!! Azóta túl sokakat láttam a sikeres sikertelenség bugyraiban agonizálni:( Túl sok kedves intelligens, okos, művelt, humoros, sikeres nőt és férfit ismertem meg, akik a negyvenet is magányosan, bár tip top penthouse-ban, Gucci napszemüveg mögött lépték át. Akik még mindig anyuval, tesóval vagy hasonló barátjukkal járják a világot és költik a rengeteg felgyülemlő pénzüket, és még mindig bulikban, bekoktélozva, 25-re sminkelve keresik az igazit...Ma már túl vagyok a veszélyeztetett koron és nekem sikerült férjet találnom. És ebben az évben én is pici babával bajlódom:) És bár fiatalabb vagyok, mint a jelenlegi Bridget azért már sok a hasonló szituáció, érzelem, nehézség, kérdés. Végig sírtam és nevettem a könyvet. Nevettem a bénázásokon, a sok buta véletlen és kínos helyzeten. És sírtam az önostorozáson, a bizonytalanságon, a reménytelennek tűnő jövőképen, a soha vissza nem térő fiatalságon... Keserédes, humoros, kedves folytatása volt a kultikus műnek. A kilókkal és a gyereknevelés nehézségeivel küzdésben ugyan nem segített, de jót tett a lelkemnek:) Leírva látni a saját problémáinkat, nehézségeinket és egyféle megoldását segít hátralépni kettőt a saját sajnálkozásunkból és észrevenni, hogy igenis másoknak is vannak hasonló gondjaik. És minden megoldható csak hozzáállás kérdése...

 És a filmről: a hírek szerint nem a könyvből készül adaptáció:(((( És sajnos Hugh Grant-nek nem is tetszett a forgatókönyv, így visszautasította a részvételét:((( 

http://www.marieclaire.co.uk/news/celebrity/544761/bridget-jones-why-the-third-film-might-never-happen.html

Már 14 kötetben követem Lindsay Boxer életét és munkásságát:))) Igazán megkedveltem, még ha sorstársához (Alex Cross) hasonlóan kevés ügyet old meg valóban ő maga:))) Ezúttal is inkább az épp gyesen lévő ex FBI-os férje brillíroz, meg ázsiai barátnője az ügyészségről. Az ő ügyei valahogy maguktól megoldódnak:) Pedig ez most elég szövevényes, kicsit zavaros is: van egy 3 fős banda, akik rendőr jelmezben, maszkban törnek be boltokba és viszik el a bevételt, néha lövöldözéssel egybekötve, aztán ugyanez a banda lopogat drogot is a dealerektől még több lövöldözéssel. Vajon tényleg rendőrök az elkövetők? 

Eközben Lindsay csodás harmóniában él férjével, aki nem mellékesen a közös kislányukat nevelgeti, na de tényleg!!! A családi szerepek egyszerűen szürreális, de most tényleg csak gondoljuk végig: van egy nagyon sármos, FBI szakember, aki hosszú évek óta üldözi a nagy halakat, ráadásul igen magas pozícióban melózik hol itt, hol ott. Aztán lesz egy lánya, anyuci nagyon szeretne dolgozni újra (nincs ezzel semmi baj, habár nem volt otthon csak 3-4 hónapot), de nem csak úgy kicsit, hanem teljes munkaidőben, ami nyomozóként nem fix 9-5-ig meló, hanem éjjel, meg hajnalban, meg nappal és sokáig, és fegyverrel, és veszélyes emberekkel. A jelenetek vége pedig úgy néz ki, hogy a nyomozónő hazaér a strapából, hulla fáradt, meg jár az agya, belibben a lakásba, ahol a férj már melegíti a vacsorát és önti neki a bort. Összesen talán 15 alkalommal olvashatjuk, hogy megpuszilja a kislányát, ebből több, mint fele alkalommal a gyerek már alszik. Aztán vacsora, borozgatás, kicsi beszélgetés és még egy kis laptopozás. Hajnalban jön a telefon és futás melóba. Ja, azért hetente egy este a barátnőivel iszogat... Ki látott már ilyet? Az a gyerek egy angyal!!! Sose sír, sosincs láb alatt, nem akar játszani, nem olvasnak mesét, nem tudom mikor és mit eszik, nem viszik sehová... Mintha ott se lenne... Na az én fiam ne ilyen!! Hős FBI-osunk egyszer azért kiakad, a bezártságtól, meg a sok házimunkától, de csak egyszer és csak kicsikét, na ekkor egyszer van szex és minden tündérmese továbbra is... Mondom, hogy szürreális! Különben nem az a része, hogy a férfi marad otthon a gyerekkel, mert ezzel nincs bajom, de ez a karakter ilyen papuccsá, ilyen mértékben nem adná fel a munkáját, és a dolgozó nő sem kakilná le ennyire az egy éves, első gyerekét és venné ki ilyen kevéssé a részét  a családból...