Nicsak mire leltem:) Egy eddig nem ismert Jack London történet 1906-ból. Nagyon szerettem a könyveit annak idején leginkább is az állatok miatt:) Kutyák, farkasok... 

Ez a történet elég különös. Az ötlet és a téma izgalmasnak ígérkezett: a történet főhőse elmeséli, hogy egész kisgyermek kora óta fura álmai vannak, melyekben ő egy előemberke életét éli át újra. Nagyfogú emlékein keresztül bepillanthatunk egy primitív már nem majom, de még nem ember csapat életébe. Nem tudtam teljesen elképzelni ezt a fajt, akik a történet szerint már nem majmok, de még nem is igazán emberek. Még ugrálnak a fákon is, de már gyorsabban haladnak a földön, ahol még kezeikre is támaszkodnak. Barlangokban laknak de ml nincsenek tárgyaik, nem ismerik a tüzet, ösztönlétük még igen erős. Magukat is elhatárolják már a majmoktól, akiket szőrösebbnek és primitívebbnek látnak. 

Ám nem messze a csapattól él a Tűz népe, akik minden szempontból előbbre állnak az emberi fejlődésben. Ez a törzs már ruhákat hord, nem mászik a fára, eszközöket használ, íjjal vadászik és használja a tüzet!

A történet azonban nem túl fordulatos és izgalmas. Valójában inkább csak bemutatja hogyan is élhetett a leendő ember a törzsfejlődésünk egy rövid szakaszában. Mégse felejtkezzünk el erről a könyvecskéről, mert Jack London kellemesen, olvasmányosan ír és a történet nagyon is izgalmas lehet, ha épp most tanuljuk történelemből az Őskort:)

És újabb Harry Hole fejezetbe ugrottam fejest. Hezitáltam rajta sokat, mivel nem vagyok tőle elragadtatva, végül kompromisszumos megoldásként úgy döntöttem, hogy angolul fogom elolvasni ezt a kötetet. Őszintén szólva így egyel jobban bírtam:) 

A történet ott folytatódott, kb, ahol a Vörösbegy véget ért így nem is zavarodtam össze nagyon. Itt ismét - ahogyan a hóemberben is -, izgalmas volt a nyomozás és a gyilkos kilétére is lehetett fogadásokat kötni. Jó sok mindenki volt gyanús. Szóval a maga nemében nem volt rossz a történet. 

Mindamellett Harry Hole sosem lesz a kedvenc nyomozóm:( Távoli, magának való, antiszociális és alkoholista... nem igazán értem, hogy sok nőnek hogyan is tud bejönni egy ilyen figura... igazából meg is ijeszt... mit is jelent az, ha jól szituált, csinos, okos nők álmodoznak Harry Hole-ról...  

Dean Koontz, ha jól emlékszem annak idején Stephen King farvizén evezett be hozzánk. Az először megjelent könyvein tutira volt King ajánló is:) Nekem valahogy mindig más ízű volt Koontz. Sokkal kegyetlenebb, betegesebb, durvább. Gyakrabban voltak aberrált, teljesen állati, elmebeteg emberek a halálosan félelmetes történetek főgonoszai, mint ilyen-olyan kitalált lények, természetfeletti vagy agylátomások teremtményei. Amit viszont tényleg nagyon szeretek nála is és ebben némileg valóban hasonlít Kinghez az a sokszereplős, több szálon futó történetírás, ahogy az időben egyszerre történő jelenetek között ugrál a szereplőket bemutatva és szép lassan húzza össze a sok szereplőjét egy időre egy helyszínre. Ezt imádom.

A Shadow Street mindazonáltal nem lett a kedvencem:( Nagyon lassan haladtam vele. Az alapsztori már túlságosan is elcsépelt horror klisé: a dombon álló patinás "elvarázsolt" ház, ahol meghatározott évenként különös dolgok, eltűnések, halálesetek fordulnak elő és hát éppen egy ilyen eseménysorozatnak lehetünk tanúi. A sokszereplős megoldással megismerhetjük a ház jelenlegi lakóit, majd a horrorisztikus lények megjelenésével nézhetjük végig legtöbbjük haláltusáját vagy metamorfózisát... Kinek mi jár.. 

A könyv a 70%-ig (kindle szerint) túlságosan kommersz volt, nem volt benne semmi új, különleges, izgalmas vagy egyedi. Százszor is lerágott csont már mozivásznon is a kísértetház sztori, csak ott legalább még lehet ijesztgetni a népet valami új lénnyel, gusztustalan marcangolással vagy valami extra kegyetlenkedéssel... Aztán megtörténik a csavar, amitől egy teljesen másik történetbe csöppenünk bele, egész más lesz innentől az amit várunk, és természetesen a cselekmények is új irányt vesznek. Nem akarom lelőni, hátha elolvasnátok. Mindazonáltal nekem a 70% túl sok volt és emiatt a végét összecsapottnak is éreztem:(

Ha jól számolom ez már a 17. Reacher könyv, amit elolvastam:) Igen megint Reacher, szokás szerint a maximum 2 nap eszement könyv falás, bármilyen programom is lenne közben! Valaki azt mondta, mikor meglátta nálam a könyvet, hogy ez a rész már kicsit nehezen csúszott le, lelassult és unalmas volt. Nem osztom a véleményt! A jól ismert és szeretett Jack Reacher volt, éppen eléggé akció dús, kemény, könyörtelen, mozgalmas, informatív...amiért kedvelem ezt a sorozatot. 

Reacher ezúttal stoppolás közben keveredik bele egy szövevényes CIA-t, FBI-t és Nemzetbiztonságot is érintő esetbe. Szokás szerint elég jó ember és helyzetfelismerései segítik és természetesen az ártatlanok bántalmazása dühíti fel eléggé, hogy meg akarja oldani az ügyet, illetve meg akarja nevelni a rosszfiúkat. Vagy csak eltenni láb alól. 

Ezúttal inkább nem ömlengek, már mindenki tudja mekkora fan vagyok:) Szóval ezúttal is kihagyhatatlan!! És persze Tom Cruise ide vagy oda, ismét számtalan megjegyzés található a könyvben Reacher fizikai méreteire!!:)

Grisham "régi motoros" író. Legismertebb regényeit még Hollywood is felkapta és olyan nagy sikerű filmeket készített belőlük, mint a Cég vagy a Pelikán ügyirat.

Grisham évekig volt polgári peres ügyvéd maga is, számos esetét dolgozta fel könyveiben is:  http://hu.wikipedia.org/wiki/John_Grisham

Mint minden regénye ez is egy ügyvédről és egy aljas jogi cselszövésről szól. Michael Brock egy nagy nevű cég jogásza, akinek szépen ível felfelé a karrierje, amivel egyenes arányban romlik a házassága orvosnak készülő feleségével. Amikor azonban az irodában túszul ejti őt és néhány kollégáját egy hajléktalan férfi, akit végül a túszmentő akció során agyon lőnek, Michael addigi élete teljesen megváltozik. Megismerkedve a hajléktalanok életével, napi küzdelmeivel és jogaik folyamatos eltiprásával felmond zsíros munkahelyén és beáll egy alapítvány által támogatott jogi iroda alkalmazásába. Miközben valódi emberek, valódi problémáin próbál ezek után segíteni elkezdi felgöngyölíteni a túszejtés mögött álló események felgöngyölítését, melyben előző cége is nyakig benne van.

Grisham könyvei vagy nagyon tetszenek, vagy nagyon nem. Az utca ügyvédje nálam sajnos a második kategóriába került. Ezúttal is túlságosan száraz volt a történet, nem volt izgalmas eléggé a jogi sumákolás sem. A főhős története kicsit szánalomra méltó és túlságosan szélsőséges volt és akció, bűnügy vagy lendület sem volt benne. Persze nem lehet minden  könyv témája eget rengető és természetesen valóban elgondolkodtatja az embert a hajléktalanok élete, sorsa, és az ellenük bizonyosan folyamatosan elkövetett jogi és egyéb túlkapások igazságtalansága. Mégis nehéz összességében és általánosságban sajnálatot vagy felelősséget ébreszteni irányukban azt hiszem:( 

Ismét egy vért fagyasztó, de inkább gusztustalan, mint rettegős könyv és egy számomra új író. Sajnos nem tudok túl sok jót elmondani sem az íróról, sem a sztoriról:( A történet kerete és szereplői nagyon sablonosak, az életük, lelki tusáik szinte már kommersznek számítanak ebben a műfajban. 

A kisvárosban megcsonkítva, megerőszakolva találnak egy fiatal, vak nőt. Főhősünk Sara Linton halottkém talál rá és próbálja megmenteni sikertelenül. Majd ezután újabb lány tűnik el, akit később szintén brutálisan bántalmazva talál meg Sara. A gyilkos kiléte, a gyilkosságok és kínzások elkövetőjére a könyv végén hirtelen derül fény. Értelme nem nagyon van, túl sok kérdés, elvarratlan szál marad az olvasóban. Egyszóval nincs jól felépítve a történet kerete és háttere, ahogy a figurák sem. Emiatt elég gyorsan ki lehet olvasni, de izgalomra ne számítsunk, ellenben sokat forog tőle majd a gyomrunk... Sokkoló részletekkel kompenzálva a feszültség hiányát.

Az impresszum Patricia Cornwell-hez hasonlítja Slaughter-t, de én ezt Cornwell helyében sértésnek venném. Azon kívül, hogy a főhős foglalkozása azonos a Cornwell sorozatok hősnőjével ég és föld a két írónő stílusa, kifinomultsága, íráskészsége!! 

A nadragulya amúgy valóban hazánkban is gyakori mérgező növény: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nadragulya

Az olvasó klub legutóbbi kötelező klasszikusa:) Évek óta rajta van a listámon Szabó Magda és legelöl állt a sorban ez a regény. Bizonyára sokan tudják, hogy a Régimódi történet az írónő családjának, elődeinek történetét dolgozza fel. Bizonyos szempontból kissé csalódott vagyok, mert regényes feldolgozásra számítottam, de annál szárazabb bibliográfiát kaptam. Annyira azért persze nem panaszkodom, mert hát Szabó Magda nem tud annyira száraz lenni, hogy az ember könnyen félre dobja könyveit:) A könyvet néhány évvel ezelőtt egy televíziós sorozatban is feldolgozták és időről időre láthatjuk sikeres színházi változatát is.

Persze az sem lehet véletlen, hogy éppen most került sorra regény, amikor én magam is szívesen fordulok a kevéssé vagy sosem ismert ősök történetei felé. Nem tudom, hogy ez a korom vagy terhességem miatt vált fontossá, de nem is érdekes. Az elmúlt hetekben rengeteg kétség merült fel bennem: alkalmas vagyok-e a szülői feladatokra? Meg tudok-e majd felelni? Milyennek fog látni engem a fiam felnőttként? Hogyan emlékszik majd rám? És a kérdések és kétségek közepette rá kellett ébrednem arra, hogy még a saját szüleim történetét sem ismerem igazán, hát még a nagyszülőkét, dédszülőkét, akiknek egy csoportját gyermekként még volt szerencsém személyesen is ismerni. Persze a korom is tutira közre játszik az érdeklődés fellángolásában, mert azt legalábbis már meg tudom érteni hogyan befolyásolhatta az egyéni sors, a lehetőségek és a valóság realitása a szülőket gyermekeik felnevelésében. Ráadásul úgy érzem elég sok egyoldalúan megítélt, fél történetet hallottam megemlítve a családomban és egyre kíváncsibbá válok a másik felének megismerésére is. Sajnos ez az esetek nagy részében lehetetlen vállalkozásnak tűnik, de hátha mégsem az! Ráadásul ezen történetek teljes megismerése sokat segíthet saját magunk megismerésében is! Sokan hiszik, hogy generációk sorsát is cipeljük a vállukon, aminek feloldásában a megértés és megbocsátás segíthet, amihez persze először ismernünk kell a megbocsátani valót. És mint látjuk Szabó Magda története is jó példa arra, hogy generációk nőhetnek fel fél-információkra épült haragok, csalódások, megítélések, bántások alatt, melyek alapjait, valóságát a következő továbbiak már nem ismerik csak őrzik tovább a haragot, bánatot, melyhez nekik semmi közük és sokszor csak felesleges eltávolodást okoznak a családon belül.

Talán mindenkinek az életében eljön az a pillanat, mikor szeretne többet megtudni a családjáról, a múltjáról, az ősei életéről. Legyünk nyitottak és ismerjük meg eleinket minél mélyebben. Még az is lehet, hogy jelenlegi életünk kérdéseire is választ kapunk ősszüleink történeteiből.

Coban a legutóbbi felfedezésem, aki hamar nagy kedvencemmé vált. A könyveit egyszerűen nem tudom letenni. falom a fejezeteket. Annyira lendületes a történet alakulása, hogy csak kapkodja az olvasó a fejét. Szüntelen változik a felállás, szinte fejezetenként újra kell gondolnunk az addig történteket és átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk a következő eseményekről vagy a végjátékról. Coban-nél semmi sem az, aminek elsőre látszik.

Szinte alap, hogy minden valamire való krimi bestseller írónak kell lennie legalább egy sorozatának, ahol a főhős és/vagy kis csapata könyvről könyvre próbálja megfejteni a borzalmas eseteket. Ezúttal ebbe a sorozatba sikerült belenyúlnom. A főhős pedig több szempontból is érdekes figura. Myron, a sérülése miatt csak majdnem MB1-es kosárlabdázó, aki most sportolók és színészek ügynökeként vezeti saját vállalkozását barátjával, az ex pankrátoros Esperanzával. 

http://en.wikipedia.org/wiki/Harlan_Coben

Myron barátai mind különös, fura figurák: magánharcossá képzett arisztokrata milliomos, Moszad ügynökből átvedlett transzi, orosz súlyemelő forma szexista hölgyemény… Persze a szívemhez azért is áll nagyon közel hősünk, mivel a kiskutyámat is Myron-nak hívják:) Meg mertem volna esküdni rá, hogy ezt a nevet mi találtuk ki, nem létezik. Mivel az Airedale terrieremnek mindenképpen egy angol hangzású nevet kerestünk és a Byron már foglalt volt, így esett a választás a hasonló hangzású Myron-ra.

Ebben a könyvben Myron egy jó barátja lánya, a 18 éves Aimee kerül bajba, és a véletlenek furcsa sorozatai miatt végül Myron és barátai próbálnak a lány nyomára akadni. Persze a történet ennél sokkal bonyolultabb, lévén már eltűnt egy lány a városból nem is olyan régen.  Van-e kapcsolat a két lány eltűnése között? Élnek-e még? Az események sora még Myron-t is gyanúba keverik.

Biztosíthatok mindenkit percről percre változik a kérdésekre a válasz, ahogyan a gyanúsítottak és a lehetséges okok is. És mikor már azt hisszük vége, na akkor jön még csak a csavar!! Amolyan Coban módra:)

Szuper sztori ez is!

A második hangoskönyv melyet autós ingázásom közben hallgattam, olvastam végig. Kezdeti lelkesedésem egy csöppet lelohadt. Míg L. L. Lawrence hallgatva "nekemvalónak" bizonyult, addig Márai sajnos nem:( 

Miközben kétség nem férhet hozzá, hogy Márai Sándor az egyik, ha nem a legválasztékosabb magyar író. Mondatai annyira gömbölyűek, szofisztikáltak, különlegesek...egyszerűen szépen szólnak... Márait olvasva olyan érzésem van, mintha én csupán csak tanulnám nyelvünket, és ő lenne az, aki megalkotta, az egyetlen, aki teljességében ismeri. Mindig képes még egy és még egy varázslatos mondatot összeállítani. Mindig elvarázsol...nem is tudom összességében miről szólnak a könyvei, mert leragadok az egyes mondatok gyönyörűségében. 

És talán éppen ez a hátránya a hangoskönyvnek is. Összefüggő története nincsen ennek a regénynek. Amolyan társadalmi és életrajzi anekdoták sorozata. Folyamatában nem tudtam odafigyelni rá, el-el kalandoztak a gondolataim. Aztán ismét visszatértem a történethez, de egy-egy hosszú, kacskaringós mégsem cirkalmas mondat megint elgondolkodtatott és újra lemaradtam a sztori feléről. 

Pedig olvasva bizonyosan jobban lekötött volna a könyv. Márai annyira plasztikusan tudja ábrázolni az élőt és élettelent egyaránt, hogy az olvasó képes teljesen részévé válni a bemutatott kornak. A regényből megismerkedhetünk az író életének fontosabb eseményeivel, történeteivel. Bemutatja gyermekkora helyszínét, a házat, ahol laktak, lakóit, akikkel szomszédságban éltek. A következő fejezetben az író családját és rokonságát vonultatja fel, a tőle megszokott anekdotácskák sorozatán keresztül mutatva be őket. A harmadik részben kisgyermekkora eseményein át ismerhetjük meg a polgári család életét és környezetét. Következnek az internátus évei, a kamasz fiú történetei. Ezután már a felnőtt korba lépünk. Megismerhetjük a polgári származású fiatalember életét Németországban, írói munkásságát, idegenbeli nehézségeit. Feleségét Lolát és számtalan európai városban töltött éveiket.

http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rai_S%C3%A1ndor

Azt hiszem ez a könyv a Bookline-on keltette fel az érdeklődésemet. A borító és a címe együtt felcsigázott annyira, hogy elolvassam a szinopszisát és nagyon érdekesnek tűnt. Mintha most megint egy futurisztikus trend hullámozna felettünk egyre több a jövőben játszódó regény, film, történet. Az egyik csokor verzió a teljes elnéptelenedés, magány, siralom bemutatója, a másik csokorban pedig olyan jövőt bemutató sztorikat találunk, mint a Testbérlők is: számtalan új, a most fejlődő technológia jövőbeli felhasználásának kitalált lehetőségei és az ezek miatt kialakuló társadalmi, erkölcsi, etikai kérdéseket feszegeti.

Lisa Price jövőjében az idegenekkel vívott háború során a világ középkorú lakosai egy különleges spórától megbetegszenek és meghalnak. A földön gyakorlatilag gyerekek, tinik és idősek élnek, akik ráadásul sokkal tovább bírják, mint napjainkban, akár 200 évet is simán lenyomnak. A gyerekek közül azok, akik szülők és nagyszülők nélkül maradtak a földön kénytelenek bujkálni, menekülni. Csupán a nagyszülőkkel élő fiataloknak adatik meg a normális, akár luxus élet. Az idősek azonban érthető módon szeretnének újra fiatalokká válni, pláne meghosszabbodott életük miatt. Egy új technológia pedig lehetővé teszik számukra, hogy (egyenlőre) egy kis időre beköltözzenek egy fiatal testbe. Elvileg olyan fiatalok jelentkeznek a titkos laborba, akiknek pénzre van szükségük. Ha megfelelnek az első körben, akkor aláírják a szerződést, totál gyönyörűvé teszik őket - például a legmodernebb és szinte megfizethetetlen lézeres kezelésekkel eltüntetik a bőrhibákat, hegeket-, aztán beültetnek az agyukba egy kis chipet, majd a fizető öreg vendéget rákapcsolnak egy számítógépre, mely átirányítja az agyi tevékenységeket a fiatal delikvens chipjén keresztül az agyába. Így gyakorlatilag adott időre átveszi a fiatal agy vezérlését és így a testének irányítását is. A fiatal a "bérlés" lejártával úgy érzi, hogy aludt egy jót, de nem érzi, milyen hosszan is tartott az alvás. 

Főhősünk Callie Woodland, aki öccsével és egy barátjával járja a sikátorokat, bujkál a városban. Mígnem hall az említett programól és végül a pénzért bejelentkezik az Elsőrendű Állomások programjába. A beültetés és az első két bérlés simán működött, ám a harmadik alkalommal hirtelen magához tér ... még a bérlési idő alatt. Vagyis belecsöppen abba az életbe, amit a bérlő idős nő az ő testével élt. És ekkor indulnak a bonyodalmak, mivel úgy tűnik a milliomos bérlője gyilkosságra próbálta használni az ő testét, ami teljesen tilos és elvileg a chip nem is engedi. De kiderül hogy a bérlő machináltatott a chipen, aminek következménye volt, hogy Callie magához tért sőt időnként a bérlő hangját is hallja az agyában. Callie-nak ki kell derítenie mire is készült az öreg nő az ő testébe bújva, miközben próbálja eljátszani a milliomos bérlő szerepét is. 

Nem volt oltári nagy szám a könyv, de lendületes, olvasmányos a stílus és eléggé különleges az alap történet is, így elég gyorsan végeztem vele. Sajnos úgy tűnik lesz folytatása is:( Kicsit unom már, hogy minden könyvet folytatásosra terveznek. Ki fog már emlékezni erre a történetre 1,5-2 év múlva:(

Ha jól hallottam, akkor pedig gondolkodnak a megfilmesítésén is, bár ahhoz azért kéne egy befejezés is, gondolom.